All posts in Mp3 lejátszó

Motoactv: Androidos fitnessóra és zenelejátszó

motoactvwristband1

Már idén júliusban napvilágra került, hogy a Motorola tervez egy kisebb zenelejátszót, talán azért is, hogy ne csak az egyre élesedő okostelefon és tablet-piacon virítson valamit. Mostanra kiderült, hogy a zenelejátszó számos tekintetben a hatodik generációs iPod Nanot igyekszik sarokba szorítani.

A Motoactv névre keresztelt modell mindössze 35 grammos, 1,6 inch-es érintőképernyője van, 8 és 16 gigás változatban rendelhető, és akár karóraként is funkcionál. Nagyjából ezekben a külsőségekben hasonlít az Apple-lejátszóra, azonban a Motoactv sokkal inkább a sportolókra van szabva, és hardverben is sokkal izmosabb. A külső borítás teljesen víz- és karcálló, és belül is egy 600 MHz-es processzor zakatol.

Újdonság, hogy Android-alapú rendszer fut a lejátszóban, míg a Nano-nál nem is iOS, hanem egy lebutított alapprogram szolgál oprendszerként. Ennek megfelelően a Motorola kütyüje lényegesen többet tud kihozni például egy-egy futásból. Lépésszámlálója nem a súlypont-változást figyeli, hanem már rendes GPS-modul segítségével monitorozza a lépéseket és a megtett útvonalat, így sokkal pontosabb vetélytársánál. Csuklóra kötve pulzust is mér, sőt, megjegyzi azokat a számokat, amiket például a gyorsabb szívveréskor, vagyis hajtós szakaszokon hallgatunk, így összeállít az ütemszámok alapján egy ehhez leginkább passzoló zenelistát.

Még a Bluetooth-t is támogatja, szóval a vezetéknélküli fülhallgatók, headsetek gond nélkül párosíthatók vele (leginkább Motorola-headset-ek persze), valamint az Androidos platformnak köszönhetően más Android-okostelefonok is szinkronizálhatók vele, a kis képernyőn megjelenő befutó hívások és sms-ek például jól jöhetnek, ha futás közben nem érzünk különösebb ingerenciát arra, hogy egyből elővegyük a telefont. A többi funkció között találunk óralapot, FM-rádiót, oldalra lapozható menürendszert, ezek azért erősen hasonlítanak az Apple-megoldásokra, kész csoda, hogy a multitouch-képességet és a visszafelé lapozást a menürendszerben nem vették át egy az egyben.

Nike+ helyett itt Motoactv-portált toltak a lejátszó alá, amin a napi mozgás-statisztikákat lehet szinkronizálni és szép kis grafikonokon kielemezni. Nagyjából 10 órányi zenehallgatás préselhető ki belőle, a GPS-egység aktív használata ezt 5 órára szűkíti le. Az árszabás a combosabb hardver-elemek miatt az iPod Nano (amerikai) árának másfél-kétszeresére szaladt fel, a 8 gigás változat 249 dollárt kóstál (~54.000 Ft), a 16 gigásért pedig 299 dollárt kérnek el (~65.000 Ft), megjelenése november első hetében várható.

A tovább mögött egy bemutató videó is látható a fontosabb funkciókról:

Bang & Olufsen BeoSound 5 Encore médiaközpont

beosound-5-encore-bang-olufsen-4

A masszív árcetliket viselő high-end portékáiról ismert dán audio gyártó, a Bang & Olufsen bemutatta a BeoSound 5 Encore médiaközpontot. Az impresszív megjelenésű érintőképernyős vezérlőegység a 2009-ben bemutatott BeoSound 5 megfizethetőbb változata.

A 2 évvel ezelőtti modell megjelenésében szinte azonos volt és már az is internetrádió képes volt, de csak a B&O saját médiaszerverével a BeoMaster5-tel volt kompatibilis és egy 500GB-os integrált merevlemezzel rendelkezett. Az Encore kiadás ezt a winyót áldozza fel a hálózati kapcsolatok oltárán és immár „idegen” eszközökhöz is hajlandó kapcsolódni. Az eszköz központi médiavezérlőként funkcionál, mely elérést biztosít a legkülönfélébb zenei forrásokhoz, legyen az egy külső merevlemez, egy USB-n keresztül csatlakoztatható eszköz, egy iPod, egy iPhone, egy vezetéknélküli NAS meghajtó, a PC-nk egy megosztott könyvtára, sőt már nyitott az Apple termékek felé is, így az AirPlay-t is támogatja és természetesen ugyanúgy eléri az online rádiókat.

A nappali közepén állványra felállított vagy a falra illesztett 26 cm képátlójú érintőképernyő a hatalmas szálcsiszolt alu gombbal azonnal tudatja a betörővel, hogy érdemes lesz benézni a garázsba is. A kezelés a nagy tekerőgombbal az azon elhelyezkedő három diszkrét léptető gombbal rendkívül egy Apple coverflowhoz hasonlóan intuitív.

A rendszer a B&O intelligens playlist kezelő megoldását használja (MOTS), mely folyamatosan monitorozza és analizálja a kiválasztott számok ritmusát, ütemét, tonalitását, dinamikáját és dallamát. A begyűjtött adatok alapján automatikusan új számokat ajánl és igyekszik minél jobban feltérképezni a tulajdonos zenei ízlését. „Ha aktív MOTS mellett elindítasz egy számot, az olyan mintha egy magot ültettél volna el. A MOTS a földbe szórt magból egy virágoskertet varázsol. Teljesen új módon fedezheted fel zenegyűjteményedet vagy az internetrádiókat” – szól a sokatígérő promó. Az, hogy ez a funkció mennyire hasznos és mennyire jól működik a gyakorlatban nehéz megítélni tesztelés nélkül, de mindenesetre a cég már szabadalmaztatta a megoldást, illetve egyébként is remek, minőségi cuccokat gyártanak, de ez a virágoskert motívum nekem kicsit sok.

Egy hálózaton egyébként összesen nyolc BeoSound 5 Encore tud együtt dolgozni és azonos forrásból 8 különböző helyiségben lévő hifire nyolc különböző zenét streamelni egyidejűleg. Igaz, ha valaki csak egyet tud megengedni magának már ott sincs probléma, hiszen az Encore igaz, hogy szinte csak a felébe kerül, mint merevlemezes elődje, így is $3350-t (kb. 625 000,- Ft) kell kicsengetnünk érte. Videó a tovább után!
Continue reading “Bang & Olufsen BeoSound 5 Encore médiaközpont” »

Nyko Play Clock – Ettől játszva felébredsz!

nyko_play_clock_3ds

Nem sok olyan dokkolót lehet manapság találni, amit kifejezetten kézikonzolokhoz gyártanak, egy üdítő kivétel a Nyko Play Clock, amit a nemrég debütált Nintendo 3DS-re szabtak. Elég tetszetős, letisztult design-ja van, és mint minden dokkolónak, ennek is az alapfunkciója természetesen az időkijelzés és az ébresztóra maradt, nagy LCD-képernyőjéről könnyen leolvasható minden infó.

Ezen kívül megy rajta AM/FM rádió is, lejátssza a 3DS-en elmentett zenefájlokat, illetve ráköthető más mp3-lejátszó, iPod és társai, így a beépített speakerek mellett aludva garantáltan ki fogunk ugrani az ágyból. Éjszakánként teljesen fel is töltődik a kézikonzol akkumulátora a dokkolón, úgyhogy ébredéskor max töltéssel indulhat újra a 3D-s játékmaraton.

Egyelőre fekete színben kapható, szóval a fekete kiszerelésű 3DS-hez passzol leginkább, de legalább nem húzós az ára, 39.99 dollárért (~ 7.300 Ft) rendelhető, ahhoz képest, hogy maga a kézikonzol ennek 7-8 szeresébe kerül, elég jó vétel.

Creative ZEN Style M300 – az iPod nano kihívója

zen-m300

A hordozható mp3-lejátszók kategóriáját hosszú idő óta az iPod-család uralja, még a nagy rivális Microsoft sem tudta a szép emlékű Zune lejátszójával letörni az Apple nyomulását. A Creative cég is magáénak tudhat egy kis szeletet ebből a piacból a ZEN-termékcsaláddal, ők most elérkezettnek látják az időt, hogy legalább az egyik kategóriában kicsit megszorongassák az Apple-t.

A Creative ZEN Style M300-as lejátszó erősen hajaz a hatodik generációs, legújabb iPod nano modellre, bár 55 x 44 x 12 mm-es dimenzióival méretben egy kicsit nagyobb annál. Színekben ugyanúgy bővelkedik a választék, a kis képernyő egy 1,45 colos érintőképernyős TFT felület, amin ugyanúgy lehet görgetni és válogatni a zenelistákat, mint az iPod nano-nál. Van benne FM-rádió és órakijelző is, de számos olyan extrát is belepakoltak, ami a nano esetében kimaradt: itt van például a beépített mikrofon hangrögzítéshez, vagy a microSD-kártyával való bővíthetőség, amivel akár 32 Gb-ig is feltuningolhatjuk a háttérkapacitást. Videót is lejátszhatunk a ZEN M300-ason egy speciális SMV formátumban, bár kérdés, hogy mennyire lesznek élvezhetőek a filmek vagy kedvenc sorozatok ilyen pici képernyőn, a feliratos filmekről már nem is beszélve. Szintén újdonság a Bluetooth-os kapcsolódási lehetőség, ez a funkció a vezetéknélküli Bluetooth-os fülhallgatókra és hangszórókra lett kihegyezve, nem utolsósorban azért, hogy ne kelljen a fülhallgatós kábelekkel a továbbiakban szenvedni.

Háromféle típust terveznek piacra dobni a Creative ZEN Style M300-ből, a 4Gb-os, 8 Gb-os és 16 Gb-os modellek árai rendre 79$, 89$ és 129$ lesznek, tehát jóval az Apple árai alá mennek. Azokra is gondoltak, akiknek nincs szükségük Bluetooth-ra, nekik a szerényebb képességekkel bíró M100-as típust szánják 40$-90$ körüli árak mellett. Várhatóan idén júniusban már megjelenik mindkét típus.

Kohler Numi hitech luxus WC – beszarás jó

kohler-numi-wc-th

A hely, ahova a király is gyalog jár, és hát mit mondjunk, ezen a téren a legelkényeztetettebb uralkodó sem kívánhatna többet, jobbat, komfortosabbat. A Kohler luxus WC-je a Numi igazi hitech porcelántrón, mely intelligensebb mint bármelyik mosópor, annyiba kerül mint egy használt autó és olyan extrák sem hiányoznak belőle, mint az ülésfűtés.

A Kohler leginkább kreatív hirdetéseiről lehet ismerős, melyek elsősorban a díjnyertes fotós Mark Holthusen munkáját dicsérik. A szuper WC bemutató szpotja (tovább után megnézhető) nem ezt a vonalat követi. A város éjszakai fényei felett egy csupa üvegfalu fürdőszobában összeszorított lábbal toporognak főszereplőink, a végső megkönnyebbülés helyett pedig a toalett funkciót vehetjük szemügyre.

A Numi sejtelmesen világít, így sötétben is könnyen megközelíthető. Amint a közelébe érünk automatikusan felnyílik, így a tisztaságmániásoknak sem kell aggódniuk, teljes mértékben érintés nélkül irányítható, használható.

Trónolás közben az integrált MP3 lejátszót vagy FM rádiót bekattintva zárhatjuk ki a zajokat, a komfortunkat szolgálja továbbá az előmelegített ülőke, a talpmelegítő és az LCD kijelző. Akció végén működésbe lép az alapállapotban rejtett bidé funkció, melynek zuhanyfeje különbözőképpen beállítható szögben és hullámokban  engedi a vizet.

Következik egy kis illatosítás, majd működésbe lép a szárító funkció, majd lezáródik a fedél és a tökéletes hatás érdekében következik a dupla öblítés, de kisdolog után választhatjuk a környezetbarát, alacsonyabb vízfelhasználású eco öblítést is. A Numi összes funkciója távirányítóról is vezérelhető. Árcetli: $6,400 (1,2 millió Ft)

Szigetre és nyári fesztiválokra igazán bevezethetnék a pár nap után megközelíthetetlenül telepakolt Toi-toi-ok helyett.
Videó a tovább után!

Continue reading “Kohler Numi hitech luxus WC – beszarás jó” »

JBL On Air Wireless AirPlay hangszóró


A JBL-dokkolóknál már lassacskán védjegynek számít a gyűrűs ívelésű kialakítás, a legújabb JBL On Air Wireless AirPlay hangszóró esetében ezt még tovább turbózták az AirPlay-technológia támogatásával, így a felesleges vezetékek már nem tarkítják az összképet. A dokkolós részébe természetesen minden típusú iPhone és iPod bedugható (és tölthető), iPad talán csak azért nem, mert nem igazán van hely bepréselni a kör közepére. Extraként még egy kis képernyőt is belepakoltak, de ezt valószínűleg az ébresztőóra és rádiós képernyőn kívül sok mindenre nem lehet használni, a stream-elt zenéket úgyis az iPhone képernyőjén böngésszük.

Kétféle ébresztő funkció és 10 féle FM rádióvevős beállítás jár a rendszerhez, de erősen kétséges, hogy valaki csak ezek miatt venne egy JBL-dokkolót. Minden 4.2-es vagy annál újabb iOS-verziós mobileszközről szinkronizálja a tartalmakat az On Air, és 360 fokban nyomja sztereóban a hangerőt, az USB-portján pedig jövőbeli firmware-frissítések eszközölhetők. A megjelenésről és árról egyelőre nincs bővebb infó, talán valamikor tavasztól kerülhet forgalomba.