All posts in luxus

Kacsalábon forgó palota

Milyen pazar lenne, ha hétközben reggel 7-kor besütne a nap a hálóba, viszont hétvégén csak 10 után érne oda. Az íróasztalt napközben 8 órán keresztűl balról érné a kivülről beáradó természetes fény vagy ha az étkezőt a folyó felett lemenő nap felé lehetne fordítani vacsora előtt. A kacsalábon forgó palota nem csak a mesében létezik.

 

Luke Everingham, egyébként high-end audió / hifi cuccokat tervező mérnök, 6 év álmodozás, rajzolgatás, kutatás, tervezgetés után nekilátott a ház megvalósításának, ami 2 évig tartott és idén tavasszal készült el. A buli 1 millió ausztrál dollárba került, de megérte. Az eredmény pazar.

Az elsősorban fémből és üvegből épített 24 méter átmérőjű nyolcszög alaprajzú ház megfelelő forgatásával a fűtésszámla is csökkenthető akár. Ha már a számláknál tartunk, meglepő, de a ház forgatásához használt két darab egyenként csupán 500W-os elektromos motor nem sokkal erősebb egy mosógépénél, pedig egy 50 tonnás épületet kell megmozgatni. Valószínűleg a csapágyakon jó a kenés. Ami a sebességet illeti 2 óra kell a teljes 360 fokosos fordulat megtételéhez. Nem egy körhinta, de megteszi. A ház mozgása, forgása precízen beprogramozható. Az egyik legnépszerűbb funkció a napkövető program.

Az egyébként teljesen környezetbarát otthon 4 órányi autóútra északra fekszik Sydneytől mesébe illő környezetben. Kis patak a közelben, nagy folyó és hegyek a távolban, a ház pedig a dombok lankáira épült. Nem csoda, hogy a tulajdonos nem tudta eldönteni merre nézzenek az ablakai.

Kínzó kérdés: vajon hogy oldották meg közművesítést? Hogyan távozik a cucc a WC-ből? Hogyhogy nem tekeredik a távvezeték horgázszsinorként a nyolcszögű orsóra?

Continue reading “Kacsalábon forgó palota” »

Az 1 millió dolláros csali

Már sok mindenre ráaggaták az 1 millió dolláros árcédulát: gyémánttal kirakott mobil, fülhallgató, MP3 lejátszó, de talán most jön a legértelmetlenebb, már ha valóban rendeltetésszerűen használni akarják és nem csak a vitrinben fog figyelni: 1 millió dolláros horog. 1,5 kiló arany és platina, 100 karátos gyémántokkal és rubinnal megpakolva. Összesen 4753 drágakő díszeleg rajta. MacDaddy csalija

Continue reading “Az 1 millió dolláros csali” »

2 millás autómosás

Egy 50-200 milliós autó, amire 7+3 réteg festéket, zománcot, lakkot, védőréteget stb-t nyomtak lehet, hogy többet érdemel egy 749 Ft-os karcolós automata benzinkutas mosásnál.

Paul Dalton 15 éve tisztogat autókat, 4 éve saját bizniszében. Profi. Nem tréfál. Csak tökéletes munkát végez. Paulnak nincs főnöke, nincs titkárnője, de alkalmazottai sincsenek. Magányos farkas, durvábban políroz, mint Chuck Norris.

Garázsa előtt Ferrarik, Porschék és Aston Martinok nem sorakoznak, mivel a bejelentkezés online történik, illetve Paul általában házhoz megy. 50 mérföldön belül ingyen.

A szolgáltatások sora egyébként a legolcsóbb 375 fontos (150e Ft) 21 fázisú 5 órás alapmosásnál kezdődik a menü csúcsáról pedig az autómosás langusztájaként aposztrofált 61 fázisú 64 munkaórás übermosás rendelhető meg, amiért a mester egy új Suzuki árát kéri el, pontosan 4800 fontot (2m Ft). A beavatkozással festés nem, de karcolások eltüntetése és masszív felületkorrekció is jár. Ez utóbbihoz Zymol Royale Wax-ot használ a srác, ami 73%-os fehér carnauba koncentrátumot tartalmaz és sokkoló 7188 fontba (2,9m Ft) kerül egy vödör, amiből azért több autóra is jut. Részletek és refkók: Miracle Detail

Continue reading “2 millás autómosás” »

Bugatti Veyronomat lebegő ágyra cserélném

Kétség nélkül pazarul néz ki a 40 cm-rel a hálószoba padlója felett lebegő 900 kg teherbírású ágy, ami Janjaap Ruijssenaars holland tervező 6 éves munkáját dícséri, de ha jobban beleássuk magunkat a részletekbe, akkor sajnos kiderül, hogy valójában számos szépséghibával rendelkező, majdnem haszontalan és méregdrága bútordarabról van szó.

Miért is? Számomra a legbosszantóbb, hogy igaz, hogy lebeg, de a 4 sarkánál fogva ki van kötve egy-egy huzallal, hogy ne lebegjen el. Ennyi erővel a 4 huzalt a plafonhoz is rögzíthették volna, így kb. jelenlegi árának 3000-ed részéért megvalósítható lett volna, és még az az előnye is meg lett volna, hogy vasárnap hajnalban mattrészegen hazaérve a tehetős tulajdonos nem esik pofára a szobában kifeszített majdnem láthatatlan kábelekben.

Aztán mi van ha egyik este hazaviszünk egy masszív csiklópiercinggel rendelkező hölgyet vagy egy vasorrú bábát? Nem is beszélve arról, hogy vajon egészséges 8-10 órát aludni ilyen ultra erős mágneses térben? Meg mit szól hozzá a házimozi, a TV, a monitor vagy a laptop? Valószínűleg saját tapasztalatból soha nem fogjuk megtudni, mivel a lebegő ágy árán vehetnénk egy Bugatti Veyront és még maradna úgy 10-15M a malacperselyben. Árcédula: 1,2 millió euro (kb. 330 millió Ft)

Continue reading “Bugatti Veyronomat lebegő ágyra cserélném” »

Roberto Cavalli óriáspadlizsánja – Celeb spotting

Véletlenül térerő és internetmentes vidékre keveredtünk 2 hétre és ahelyett, hogy a site-ot egy blogsitterre bíztuk volna, jól nem postoltunk inkább semmit. Ha szélessáv nem is, laptop és fényképezőgép azért volt kéznél, így sikerült lencsevégre kapni Korzika kerülő vitorlás turnénk után az olaszországi Castiglioncello kikötőjében Roberto Cavalli megayachtját.


fotók: pazar cuccok

A színváltós óriásszivar a Baglietto zászlóshajója, azaz csak átvitt értelemben, mivel nem vitrolásról, hanem yachtról van szó. A 135 láb (41 méter) hosszú csillagrombolót két darab egyenként 3700 lóerős MTU 16V 4000s jet hajtja meg. A 3 szintes alutest 35 csomós (65 km/h) sebességgel képes hasítani a vizet.

Az agresszív megjelenésért Tommaso Spadolini a felelős. A hajó színe Cavalli autóihoz és helikopteréhez lett igazítva. Lila, zöld, kék vagy éppen arany a napsugarak beesési szögének függvényében. Talán elegánsabb lett volna matt feketében, de hát nem mi vagyunk a divatguruk. Mindenesetre én még mindig a WallyPowert favorizálom az úszó járgányok között.

Cavalli áramvonalas óriáspadlizsánja egyébként ott volt a top10 legnagyobb yacht között, de találkoztunk ennél sokkal nagyobbal is, melyek mellett nem csak a 43 lábas Sun Odysseyánk törpült el, de néha egy kisebb korzikai kikötővárost is beárnyékolt egy-egy a marina fölé tornyosuló úszó erőd.

Continue reading “Roberto Cavalli óriáspadlizsánja — Celeb spotting” »

Opus luxuscsocsó

Aki a VB hatására ráizgult a focira és a meccsek közti unalmas percekben nem csak a fogadótabellán, hanem az asztalnál is bizonyítani akar itt a luxus csocsó, amin nem áll meg a vizespohárba töltött deci kevert vagy kisfröccs. Nemes fából készült peremén vagy üvegén legfeljebb egy pohár 12 éves Jack Daniel’s-t tudunk elképzelni. De a nyomok eltüntetéséhez 3M monitortisztító folyadékot ajánl a gyártó.

Minden asztal egyedi rendelésre készül. A legjobb minőségű tölgy, dió vagy mahagóni alapanyagokból választhatunk. Az asztal lábai és pörgetőrudak pedig rozsdamentes acélból készülnek. Az igazi egyediséget és testreszabást azonban a grillnyársa húzott játékosok jelentik: megrendeléskor elküldhetjük a 22 játékos fotóját, melybe beválogathatjuk az aktuális sztárokat, a magyar aranycsapat tagjait, de akár saját magunkat vagy Boratot is. A játékosok 3D arcát úgy gyurmázzák ki aluminiumból és kézzel festik meg őket a fotók alapján, a végén pedig speciális borítást kapnak.

A pálya bármilyen színben megvilágítható, az UV-t bekapcsolva pedig extra fehéren virítanak a felfestések a sötétben. Az asztal gyomrában lévő fiókban kapnak helyet a cserejátékos fejek és a speciális labdák. Három fajta anyagból készült labda jár az asztalhoz, mindegyik különböző sebességű játékélményt biztosít. A tökéletes vízszint érdekében pedig beépített vízmértékkel rendelkezik.

A pazar termékhez pazar szolgáltatás is jár: az Eleven Forty Company a világ bármely pontjára díjmentes kiszállítást ígér 16 héten belül egy Opus szakember társaságában, aki belövi a gépet első használat előtt.

A világ legdrágább csocsójának ára 73 000 angol font, azaz kb. 28 millió forint.

Kapcsolódó cucc: Robotcsocsó Japánból

Continue reading “Opus luxuscsocsó” »