All posts in koncepció

Légmentes abroncsok a Bridgestone-tól

A levegővel felpumpált kerekek napja leáldozóban van, a Bridgestone ugyanis olyan koncepciót mutatott be a 2011 Tokyo Motor Show-n, amivel lehetővé válik a jövőben a légmentes gumikerekek szélesebb körű használata.

A bemutatott modellnél a kerekek gumiborítása edzett és rugalmas kialakítású, a belsejükben úgynevezett termoplasztik, vagyis hőre lágyuló szerkezet bújik meg. Ez látványosan újfajta megközelítés a gumikerekeknél, a keresztmetszetnél is jól látszik, hogy egymás mellett párhuzamosan futó elhajlított rétegek futnak benne, amelynek köszönhetően a horizontálisan ható nyomás a minimálisra csökken, így hasonlóan viselkedik az úton, mint az eddig megszokott abroncsok, csak itt nem kell különösebben durrdefekttől tartanunk.

Még bőven lesz mit fejleszteni a teherbíráson, ugyanis jelenleg kerekenként 150 kilós terhelésnél nem nagyon bír többet, ezt a mai autók még jócskán túllépik, pláne több utassal megpakolva, egy könnyebb súlyú motorkerékpárhoz vagy egy golfkocsihoz viszont már pont megfelelő lenne. Környezetvédelem szempontjából is jobban megéri majd, ugyanis könnyen újrafelhasználható anyagokkal dolgoznak a fejlesztők, arról nem is beszélve, hogy a pótkerekeket és a kerékcserével járó idegőrlő szerelgetéseket el is felethetjük.

A tovább mögött látható egy bemutató videó a Bridgestone jövőbeli reménységéről.

Continue reading “Légmentes abroncsok a Bridgestone-tól” »

Még a csapból is kávé folyik!

scanomat2

A Scanomat Top Brewer egy rendkívül minimalista dizájnnal rendelkező kávéfőző, majdhogynem egy szimpla mosdókagyló csapjának is nézhetjük, ráadásul iPhone-ról vezérelhető!

Víz ugyan nem jön belőle, ellenben 15 másodperc alatt egy csésze jó erős kávét, 25 másodperc alatt pedig egy finom eszpresszó kávét nyomat nekünk, a  kávédaráló és főző egysége elegánsan a konyhapult alá van rejtve, és csak az adagolófeje és egy lefolyó van konkrétan a szemünk előtt.

A Scanomat már több mint 50 éve gyárt kávéfőzőket, és termékeinél egyre inkább a kényelmes használatra helyezi a hangsúlyt, jelen esetben a komfortérzést fokozó újítás az, hogy a kávé kinyerése iPhone-ról irányítható egy speciálisan erre fejlesztett app segítségével. A telefonon (vagy egyéb iOS-eszközön) csak rányomunk arra az ikonra, amit inni szeretnénk, valamint hogy habosan szeretnénk-e, tejjel, cukorral, és már készül is az ébresztő ital, míg mi még az ágyban nyújtózkodunk. Nem tudni, hogy kaptak-e engedélyt vagy az iPhone-nal vezérelhetőséget már eleve felhatalmazásnak tekintik, de website-jukon bátran nyúlják az iCloud ikont.

A Top Brewer még arról is gondoskodik, hogy csöveit naponta egy percben önmagától megtisztítja, így szerencsére nem kell állandóan szétszedni és kipucolni a konyhapult alatti csőrendszert.

A koncepció legelőször a milánói HOST vendéglátós expón mutatkozott be, a fogadtatása egyértelműen pozitív volt, szóval a közeljövőben a tényleges megjelenése elsősorban hotelekben, éttermekben, irodákban, vagy a tehetősebbek otthonában várható.

Kapcsolódó pazarshop termék:

Jön a mobilprocik következő generációja: kétmagos Samsung Exynos 5250

samsung-exyno

A Samsung bemutatta következő generációs mobilprocesszorát, az Exynos 5250-es chipet. Leginkább azért fontos a bejelentés, mert ez lesz az első ARM Cortex-A15 típusú kétmagos 2GHz-es processzor a mobilpiacon, ami a grafikai és egyéb számítási műveleteket jelentősen meggyorsítja majd, egészen pontosan másodpercenként 14 millárd művelet végrehajtására lesz képes, ami kétszer annyi, mint a jelenlegi 1,5 GHz-es órajelű ARM Cortex-A9 chipek esetében.

A processzorlapka felépítése System-on-a-Chip (SoC) jellegű, tehát szinte minden integrálva lesz a chipen, a dél-koreai gyártó szerint ez a 32 nanométeres újfajta gyártástechnológia jelentősen csökkenti majd a chip fogyasztását. Grafikai teljesítményben közel négyszeres fejlődést mutat az előd Mali-MP400-hez képest, és lehetővé válik a 2560×1600 pixelnyi, azaz a WQVGA-felbontás és a sztereó 3D-tartalmak támogatása is, ez a nagy előrelépés különösen jól jöhet a jövőbeli tableteknél.

Előrelátó módon a kétszer 32 bites memóriavezérlő a DDR3-as memóriákat támogatja majd maximálisan 1600 MHz órajellel, ez akár 12,8 Gb/s adatátviteli sebességet is jelenthet, ami mobiltelefonoknál már több mint megfelelő, továbbá a SATA és USB 3.0 vezérlők is integrálva lesznek a lapkán, talán már a közelgő Windows 8-ra gondolva. A sorozatgyártás 2012. közepén indulhat, és az első Exynos-chippel felszerelt telefonokat valamikor szeptemberben vehetjük először kézbe.

Ne dobd ki a pizzásdobozt, Air Jordan 14-es lesz belőle!

air-jordan-xiv-pizza-box-2

Belegondolt már valaki abba, mi mindenre használható fel a sok pizzásdoboz, amit nap mint nap felhalmozunk? Az azért mindenesetre igen merész képzelőerőt feltételez, hogy a pizzáról egy cipő jusson eszébe valakinek, ráadásul nem is egy szokványos darab.

A Hyperbeast netes divat és dizájner magazin olyan ötletet mutatott be, amivel a pizzásdobozt egy érdekes formában hasznosíthatjuk újra, tudniillik egy cipőt hajtogathatunk ki belőle, egészen pontosan az ikonikus Air Jordan 14-es sorozatát imitáló makettet.

Bár biztos jól szellőzik, belebújni nem nagyon érdemes, mivel kartonból van, és hamar atomjaira hullhat, inkább mutatós lakásdísznek lehet használni. Mivel kis ügyességgel könnyen lemásolható lenne a sablon, ami alapján otthon is a pizzás kartonokat vagdoshatnánk, ezért még megspékelték az ajánlatot egy kissé átlagos fehér pólóval, amin az Air Jordan kartonsablon pontos lenyomata virít, bár viselőjén kívül szinte garantáltan senki sem tudná megfejteni, hogy ez csak egy nonfiguratív minta, vagy valaki tényleg kétszer belénk szállt páros lábbal.

Összerakva tehát, a csomagban kapunk egy pizzásdobozt pizza nélkül, egy menő majdnem-cipőt, amit soha nem hordhatunk, valamint egy kevésbé menő pólót, szóval akár egy tuti vétel is lehetne, jövő tavaszig viszont várni kell még a megjelenésre. Pizzát valaki?

A Kyobo e-olvasójában debütál a vadiúj Mirasol-kijelző

mirasol-colour-kyobo-qualcomm-ereader-1

Már több mint két éve bemutatták a Mirasol típusú kijelzőt különböző expókon, de eddig valahogy semelyik nagyobb tabletgyártó sem látott benne fantáziát, így azóta parlagon hevert, pedig egy durván vékony, és alacsony fogyasztású passzív képernyőről van szó, ami még az e-ink technológiánál is gazdaságosabb, és nem mellesleg napfényben is remekül olvasható.

A Qualcomm által kifejlesztett Mirasol-t most mégis felkarolta a Kyobo cég, és hamarosan piacra is dobják a Kyobo e-olvasót, ami kihasználja az új típusú kijelző minden előnyét. Az érintőképernyő mérete 5.7”-es lesz (~14.5 cm) XGA-felbontással, ami 1024 x 768 pixelt jelent, és a pixelsűrűség eléri a 223-at inch-enként, ez ugyan nem egy Retina Display, de nem is 3D-s szerepjátékokat fogunk rajta futtatni, olvasáshoz teljesen ideális és a LED-es háttérvilágítás sem erőlteti meg a szemet túlságosan.

A Qualcomm 1 GHz-es Snapdragon S2 processzora dolgozik benne, és az Android 2.3-as verziója fut majd rajta, illetve annak egy speciálisan Kyobo-ra fejlesztett változata, ilyen paraméterek mellett a készítők szerint többhetes üzemidővel számolhatunk, ami persze jól hangzik, de hozzá kell tenni, hogy mindez csak akkor igaz, ha a wifijét kikapcsolva és átlagosan napi 30 percnyi olvasás mellett, csökkentett háttérfénnyel használjuk.

3G-t sajnos nem tud az olvasó, wifin keresztül érhető el a Kyobo mintegy 90.000 e-könyvből álló adatbázisa, ezen kívül extraként számos oktató videó tölthető le, valamint a szótáras keresési lehetőség mellett közösségi oldalak integrálása és magazin-előfizetések jelentik azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel elsősorban a tanulókat, egyetemistákat, tanárokat és úgy általában az értelmiségi réteget célozzák meg. A piaca egyelőre korlátozott lesz, ugyanis csak Dél-Koreában kezdik meg a forgalmazását 310 dolláros áron (~71.000 Ft), más kérdés, hogy a felturbózott Nook és Amazon Kindle-család ennél még lényegesen olcsóbb választás, a magasabb árfekvés mindenesetre betudható a vadiúj kijelzőnek.

Kizöldíti a sivatagot az AirDrop

airdrop1

Évente adják át a James Dyson-díjat a leginnovatívabb és az emberiség számára leginkább hasznosítható fejlesztesékért, idén az ausztrál Swinburne műszaki egyetemének egyik hallgatója bizonyult a legjobbnak a koncepciójával, ami az Airdrop névre hallgat.

Az öntözést jelentősen megkönnyítő berendezés lényege, hogy a levegő páratartalmából egy kis turbina kinyeri a vízmolekulákat, majd azokat földalatti csatornákba pumpálja, és miközben folyamatosan hűlnek a vízmolekulák, kondenzálódik a pára, és folyadék-halmazállapotban egy tartályban gyűlik össze egy kisebb adag, ebből a növények gyökereihez vezetik az így nyert extra vízmennyiséget.

Az Airdrop-ot egy nagyobb hálózatban lenne érdemes kitelepíteni, így egész évben száraz éghajlatú területek mezőgazdasági művelésbe vonása is lehetséges lesz, például Ausztrália belső területein. Az ötlet a természetből jött, egyes bogarak a Namíbiai sivatagban hasonló elven gyűjtik a hátukon a párát a száraz levegőből.

A James Dyson-díjhoz egy vaskos 10.000 fontos csekk járt (3.6 milllió Ft) a tervezőnek, sőt a hallgató egyeteme is kapott támogatást további 10.000 font értékben. Videó a tovább után!
Continue reading “Kizöldíti a sivatagot az AirDrop” »