All posts in háztartás

Xbox Kinect-el vezérelhető a napelemes jövő háza

chip05

Napelemekkel felszerelt jövő háza-koncepcióval rukkoltak elő a kaliforniai SCI-Arch és Caltech intézetek, ők elsősorban az energiafelhasználás minimalizálására helyezték a legnagyobb hangsúlyt. A prototípus egyébként a tavalyi Solar Decathlon verseny nyertese is egyben.

A CHIP Solar House (Compact Hyper-Insulated Prototype) megvalósítása olyannyira jól sikerült, hogy az energiakímélő megoldásoknak és a napenergiának köszönhetően közel háromszor annyi áram termelődik, mint amennyit a házban egyáltalán felhasználnak. Például még abból a hőből is vizet melegít a háztartás, ami a légkondicionáló berendezés működése során lecsapódik, a szellőztető rendszer is automatikusan igazodik a lakók igényeihez szintén minimális fogyasztás mellett, de elég kívülről ránézni az objektumra, a szigetelésnek hála a ház ugyan egy felfújt matracra vagy gumivárra hasonlít leginkább, cserébe viszont nincs közel zéró a hőveszteség.

A lakóknak nem kell különösebben bajlódniuk a termosztát állítgatásával illetve más készülékek bekapcsolásával sem, ugyanis speckó Xbox Kinect-szenzorok vannak beépítve az egyes helyiségekbe, így szimpla gesztusokkal irányíthatnak mindent, mondjuk egyszerű rámutatással, csuklómozdulatokkal vagy tapsolással.

Továbbá 3D-kamerák követik a lakók minden rezdülését, amint átmennek egyik szobából a másikba, úgy kapcsolódnak le és fel a lámpák, így a villanykapcsolók majdhogynem értelmüket vesztik, nappal meg eleve maximálisan kihasználja a ház a bejövő természetes fényt.

A zöld CHIP-ház extrái közé tartozik még a nagyfokú automatizáltság, beállítható például hogy egy bizonyos fotelbe ülve aktiválódjon a fűtés és bekapcsolódjon a televízió, vagy pl. egy film elindításakor a sötétítők rögtön legördülnek az ablakokon.

A 70 négyzetméteres ingatlanon több mint 100 diák ügyködött közel 2 évig, a végső számla 1 millió dollárra rúgott (~220 millió Ft), így négyzetméterárban a Tasnádi villát is lenyomja. A prototípus építésénel szerzett tapasztalatok nyomán a későbbiekben egy megrendelő számára ugyanezt már 300.000 dollárért is elkészítik (~66 millió Ft), ami hazai kivitelezési árak mellett azért még passzív-ház kategóriában sem olcs, tőlünk nyugatabra viszont abszolút elfogadható.
CHIP ház videó a tovább után…

iPhone-ról gyújthatunk be a Wifis kandallóba

flame-effect

Láttunk már Wifis szívritmusszabályzót, beköltözött a lakásba a Wifis termosztát, a konyhában ott az iPhone-ról vezérelhető kávécsap, a fürdőben pedig múlt hét óta ott figyel a Wifis mosógép és most hiánypótlásként megérkezett a Wifis kandalló. Touchscreen tapizással a távolból belobbantható lángokkal.

Az új-zélandi, dizájkandallókat gyártó Escea termékpalettájának legújabb modellje az Escea DX1500. Az modellnévben szereplő 1500 a kandalló ablakának szélességét jelöli mm-ben, azaz egy másfél méter széles, 36 cm magas edzett üvegen keresztül gyönyörködhetünk a lángokban. Beépítési mélysége 38 cm és igazán a hasonló vastagságú falba épített duplaüveges verzió adja, hiszen mint egy akváriumot szemlélhetjük a lakás mindkét helyiségéből.

A masszív 10kW teljesítményű kandalló közel 90%-os hatásfokkal fűti fel a szobákat, a forró levegő pedig a  ház többi helyiségébe is elvezethető.

A kandalló legfontosabb újítása azonban, hogy integrált Wifi vevővel rendelkezik, így a megfelelő alkalmazást letöltve okostelefonról távvezérelhető, akár a lakásból, akkor a világ másik végéből. A “Ghost protocol” segítségével már Hegyeshalomnál bedurranthatjuk a lángokat, rákapcsolhatjuk a hőbefúvó ventillátorokat és mire hazaérünk az egyhetes síelésből kihűlt kéró helyett a szokásos otthon melege fogad. Persze ilyet SMS-vezérléssel már régóta lehet csinálni, de iPhone app-ból mégiscsak menőbb.

Videó a tovább után!
Continue reading “iPhone-ról gyújthatunk be a Wifis kandallóba” »

Wifis mosógép a Samsungtól

wi-fi-enabled_wf457_front-load_washer_samsung_2b

A Samsung nemcsak okostelefonokkal és ultrabook-okkal készült a CES-re, hanem a hagyományos mosógép-részlegénél is megpróbált valami újdonsággal előrukkolni. A WF457 névre keresztelt előltöltős mosógépen első ránézésre csak a szép színes 8 collos LCD érintőképernyő tűnik fel, de a lényeg a hozzá kapcsolódó szolgáltatásban rejlik.

A gépben ugyanis egy wifi-egység bújik meg, így az okostelefonunkra letöltött app segítségével a háztartási gép gyakorlatilag minden funkciója távezérelhetővé válik. A Smart Control rendszer révén bármikor elindíthatjuk illetve szüneteltethetjük a mosási ciklust, lecsekkolhatjuk, hogy még mennyi idő van hátra a centrifugálásból, értesítést kapunk, ha lejárt a mosás, szóval elfoglalt háziasszonyok mindenképp előnyben. Egyelőre ennyit tud a wifis kapacitása, de izgatottan várjuk, mikor kezd önállóan bekapcsolódni a közösségi oldalakra, például saját Facebook-profilt nyithatna és kiteregethetné a szennyest…

A mosógép dobja is hatalmas, 0,15 m3, ami 150.000 köbcenti (ez még szilikon mellben is sok), a gyártó szerint ez elég ahhoz, hogy egyszerre akár 31 fürdőtörülközőt kimossunk, nem mintha pont csak ezeket tudná tisztítani. A Water Shot és a PowerFoam Technology fantázianevű további extrák abban segítenek, hogy hatékony vízfelhasználással lerövidíthető a mosási idő a hagyományos gépekhez képest kb. 25%-al, valamint az öblitőhöz levegőt és vizet hozzáadva a gép inkább spricceli és behabosítja a ruhákat,  jobban beoszlatja a mosószert.

Az évi 96 kWh áramfogyasztás és a felültöltős változathoz képest 70%-al kevesebb vízfogyasztás meggyőző érv lehet a Samsung WF457 mellett, ami nem mellesleg olyan csendes, hogy a hálószoba melletti fürdőbe helyezve még 1300 fordulat/percnél sem bontja le válaszfalat, sőt még csak fel sem ébreszt. Videó a tovább után!

Continue reading “Wifis mosógép a Samsungtól” »

Önállósodó töltők és konnektorok küzdenek a magas villanyszámlák ellen

pumping_tap1

Aki idén újévkor azt fogadta meg, hogy jelentősen spórolni fog a rezsiköltségeken és felesleges kiadáson, az talán kezdheti rögtön az áramfogyasztásnál. Ismert tény, hogy a töltők és adapterek akkor is szépen tovább pörgetik a villanyórát, ha a csumára feltöltött eszközeinket lecsatlakoztatjuk azokról, és hajlamosak vagyunk sajnos megfeledkezni arról, hogy kihúzzuk magát a töltőkábelt is a dugaljból.

A Bracketron cég egy újfajta megoldást talált ki a környezetbarát töltőre, nevezetesen a GreenZero kábeles kiegészítőről van szó, amely micro-USB-s és Apple-kompatibilis 30 tűs charger-ekre lett szabva. Egyik fajtája a Mushroom GreenZero, ami tényleg egy gomba alakú zöld gombos egység, fő feladata, hogy érzékelje a csatlakoztatott mobiltelefon vagy zenelejátszó töltöttségi állapotát, és 100%-nál automatikusan megszakítja az áramellátást, már ha előtte aktiváltuk a zöld gombot.

Ugyanennek az utazásokhoz tervezett hordozható változata a Stone GreenZero, valamint a külső energiaforrásként szolgáló 1000mAh-ás Stone Battery, ők szintén lezárnak teljes töltöttségnél. 2012 márciusától már megrendelhetőek a töltők 22.5 dollárért.

Szerencsére a tudomány nem áll meg az iOS-töltőnél és micro-USB-csatlakozóknál, a szabvány dugaszokat is jó lenne leszoktatni az energialeszívásról, erre a PumPing Tap aljzata kínál remek megoldást. A nemrég Red Dot nívódíjat nyert elképzelés lényege, hogy a konnektorból effektíve kilökődjön a dugó, ne csak sima áram-megszakítás történjen. Nem kell aggódni, nem tévénézés közben fogja kilőni a PumPing Tap a tápot, csak ha kikapcsoljuk az eszközt, és készenléti állapotban hagyjuk.

Egy LCD-s állapotjelző, órakijelző és egyéb pirosan világító fénydióda jelezheti, hogy bizony még áramot szívnak a gépek rendesen, a PumPing Tap nekik összesen 10 perc türelmi időt ad, aztán kegyetlenül működésbe lép a rugós mechanizmus, és látványosan leválasztja a dugót a forrásról. Alternatív megoldás persze már régóta létezik, a kapcsolható elosztó, de az valahogy kevésbé látványos és meglehetősen régimódi. Az árammegszakítás és a katapultáló dugaszok mindenesetre máris 10%-al mérsékelhetik a következő villanyszámlát.

Még a csapból is kávé folyik!

scanomat2

A Scanomat Top Brewer egy rendkívül minimalista dizájnnal rendelkező kávéfőző, majdhogynem egy szimpla mosdókagyló csapjának is nézhetjük, ráadásul iPhone-ról vezérelhető!

Víz ugyan nem jön belőle, ellenben 15 másodperc alatt egy csésze jó erős kávét, 25 másodperc alatt pedig egy finom eszpresszó kávét nyomat nekünk, a  kávédaráló és főző egysége elegánsan a konyhapult alá van rejtve, és csak az adagolófeje és egy lefolyó van konkrétan a szemünk előtt.

A Scanomat már több mint 50 éve gyárt kávéfőzőket, és termékeinél egyre inkább a kényelmes használatra helyezi a hangsúlyt, jelen esetben a komfortérzést fokozó újítás az, hogy a kávé kinyerése iPhone-ról irányítható egy speciálisan erre fejlesztett app segítségével. A telefonon (vagy egyéb iOS-eszközön) csak rányomunk arra az ikonra, amit inni szeretnénk, valamint hogy habosan szeretnénk-e, tejjel, cukorral, és már készül is az ébresztő ital, míg mi még az ágyban nyújtózkodunk. Nem tudni, hogy kaptak-e engedélyt vagy az iPhone-nal vezérelhetőséget már eleve felhatalmazásnak tekintik, de website-jukon bátran nyúlják az iCloud ikont.

A Top Brewer még arról is gondoskodik, hogy csöveit naponta egy percben önmagától megtisztítja, így szerencsére nem kell állandóan szétszedni és kipucolni a konyhapult alatti csőrendszert.

A koncepció legelőször a milánói HOST vendéglátós expón mutatkozott be, a fogadtatása egyértelműen pozitív volt, szóval a közeljövőben a tényleges megjelenése elsősorban hotelekben, éttermekben, irodákban, vagy a tehetősebbek otthonában várható.

Kapcsolódó pazarshop termék:

A Két Torony – a konyhában forgatják tovább

towers3

A francia sztár-dizájner Philippe Starck a német Warendorf bútorgyártó számára egy különleges konyhabútor-együttest tervezett, a Tower Kitchen szett két önálló, forgatható polcegységből áll, valamint tartozik hozzá egy futurisztikus étkezőasztal is.

A tornyok 360 fokban körbeforgathatók egy laza érintéssel, egyenként 1 négyzetméternél nem foglalnak el nagyobb helyet, és tulajdonképpen bárhova pakolhatók a lakásban, sőt a szerepek is jól le vannak osztva, ugyanis az egyikben többek között a sütőnek, mikrónak és az integrált mosogatónak van kialakítva hely, míg a hideg szekcióban a hűtőszekrény és fagyasztó bújik meg.

Ajtókkal esztétikusan el van takarva a torony három oldala, a negyedik oldalt pedig szabadon hagyták, így tetszés szerint átvariálható attól függően, hogy tányérokat, poharakat, edényeket vagy egyéb dolgokat akarunk tárolni benne, akár még tükör vagy krétás tábla is ráapplikálható, hogy rá lehessen firkálni a bevásárlólistát vagy más vicces üzeneteket.

A Trumpet Table névre hallgató, trombitalábakon álló étkezőasztal is inkább egy kompakt modul sokféle funkció kiszolgálására, a mosdókagyló és az indukciós főzőlap mellett jutott még hely eszköztartó fiókoknak az üveglap alatt.

A Tower bútorszett azoknak lehet ideális, akik egy szűkös lakásban kénytelenek helyet szorítani a sok konyhai eszköznek, és akiknek telik ilyen stílusos berendezésre, ugyanis bár az árcímke még nem ismert, a Starck-bútorok köztudottan nem olcsóságukról híresek.