All posts in hardver

32 órás aksiidőt ígér az új HP Elitbook

Az egy évvel ezelőtti latop-vásárlásomkor egyik fontos szempont volt az aksiidő. Akkoriban a 4-6 órás aksiidők kiemelkedőnek számítottak (még most is)  és akkor jöttek ki az első CULV (ultra low voltage) procis gépek, melyek teljesítményben picit kevesebbet  (bár a játékon kívül elég mindenre) nyújtottak, aksiidőben viszont akár 2x-szeresen rávertek társaikra. Új Aksival legkímélőbb üzemmódban az ASUS UL30V-m akár 12 órát is kibírt, folyamatosan internetezve, Word-döt használva pedig képes volt végignyomni egy 8 órás munkanapot konnektor nélkül. Egy év, napi 16 óra használat után az aksi sokat vesztett kitartásából 5 óránál nem nagyon bír többet.

És ezek után jön a HP és azt állítja, hogy a márciusban érkező 14”-os 8460p és a 15,6”-os 8560p akár 32 órát is bírják egyetlen feltöltéssel. Több, mint egy nap, 4 munkanap. 3x annyi, mint az iPad vagy a CULV procis laptopom tudott újkorában, pedig a HP gépei nagyobb étvágyú Core i3, i5 illetve i7 procikkal lesznek választhatóak. Várjuk az első éles teszteket.

Háttértárnak 160GB SSD-t kínálnak, memória 16GB-ig pakolható, ami a videókártyát illeti integrált Intel-t és külön AMD Radeon-t (HD 6470M, 1 GB DDR3) tartalmaz. Minden bizonnyal energiatakarékos üzemmódban az előbbit, míg teljesítményigényes alkalmazások, játék során utóbbit használja.

Mindezek a HP Forge becenévre hallgató masszív magnézium-alu ötvözet házában kapnak helyet, melyet erősebb felépítmény és gumírozott tömítések és rázkódáselnyelő elemek jellemeznek. A katonai minősítésű, külső környezető behatások ellen védett laptop ellenáll a pornak, párának, légnyomásnak és magas hőmérsékletnek, erős napsütésnek is. A 9 cellás szuperaksi még egy speciális zárat is kapott mely megakadályozza,hogy erősebb rákódás, netán leejtés esetén az energiaforrás kicsússzon a helyéről.

A két új ElitBook március 15-én érkezik. Az 15 collos verziórét $1100-t, míg a kisebb 14 collos modellért $1000-t kell kicsengetni.

A világ legvékonyabb (7,2 mm) LED monitora

Az LG mai sajtótájékoztatója keretében öt új monitort mutatott be az Eiffel-téri MIX-ben (a téren egyébként egy szép nagy koripályát is felfedeztünk). A prezentáción a Best of the Show díj mindenképpen az E90-est illeti, mely 7,2 mm-es vékonyságával a világ jelenleg egyik legkeskenyebb és legkönnyebb SZUPER LED monitorja.

A pengevékony monitor LED-háttérvilágítást, kiemelkedő kontrasztarányt és 2 ms válaszidőt kínál, míg az Image Booster segít a rosszabb minőségű képi tartalmak (pl. Youtube) videók felturbózásában, élvezetessé tételében.

A monitorból pont oldalról csak egy vonalat látni, vékonyabb, mint egy mobil, vastagsága / vékonysága kb. mint egy névjegykártyatartó. Az LG E90 szuper keskeny kialakítása annak is köszönhető, hogy a tápegység és a monitorkábel bemeneti csatlakozója is a talpban kapott helyet. Anyaghasználatát tekintve végre megtörik a műanyag egyeduralma, a keret, a hátlap, a készülékház mind fém. A készülék keskeny kerete, titán ezüst talpa, kifinomult ívei, a légies dizájn bármely ügyvédi irodában, hotel recepció, magánklinikán, tanácsadó cégben vagy más reprezentatív ügyféltérben remekül mutat.

Az E90 további előnye, hogy akár 35%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos CCFL háttérvilágítású LCD monitorok. Ezenfelül a gyártáskor használt veszélyes-anyag (pl. halogén és higany) tartalmat is csökkentette az LG a környezetvédelem és fenntartható fejlődés érdekében. A gyártó legújabb E90-es monitorát egyébként a CES2011-en a számítógép perifériák kategóriában innovációs díjjal ismerték el. Az LG E2290V monitor már kapható Magyarországon, ajánlott árcetli: 89 990,- Ft


Folytatás a tovább után (E60, E81, IPS1, IPS6)…

Continue reading “A világ legvékonyabb (7,2 mm) LED monitora” »

Nintendo 3DS – Térhatású zsebkonzol

Legelőször a tavalyi Los Angeles-i E3-as expón mutatkozott be a Nintendo 3DS, a hordozható játékkonzolok következő generációja. Éppen ideje volt, a Nintendo Wii varázsa kezd már elmúlni, a Nintendo DS és a DSi után muszáj volt egy újabb nagy dobással frissíteni a mobilplatform-kínálatot.

A Nintendo 3DS különlegessége, hogy szemüveg nélküli 3D-élményt kínál, ehhez úgynevezett parallax barrier technológiát használnak a Sharp fejlesztésének köszönhetően, nézhetők rajta 3D-s filmek és Super Mario is szó szerint ki fog mászni a képernyőről.

Méretben közel megegyezik az elődökkel, de hardveresen azért kapott pár extrát, amitől erősíti a játékélmény, itt vannak például az érzékelő szenzorok és a giroszkóp, amik érzékelik a konzol mozgatását, ide-oda billentését és a mozgás sebességét, ezek a játékokban remekül kihasználhatók. Sőt, a konzol beépített lépésszámlálóval rendelkezik, és még meg is jutalmaz minket például extra zsetonnal, ha játék közben kicsit mozgunk is. A kihúzható teleszkópos stylus is nagyobb lett, amivel bökdösni lehet a képernyőket, így kényelmesebb a fogása is.

Elől és hátul el vannak helyezve kamerák, amikkel fotózni lehet, akár 3D-ben is, a legjobb újítás mégis mindenképpen az úgynevezett augmented reality játékok bevezetése, olyan lesz a játékélmény, hogy akár 360 fokot is fordulnunk kell a géppel, hogy megcélozzuk és lelőjjük az ellenséget. A korábbi modellekből megmaradt a wi-fi egység, továbbra is lehet többjátékos ökörködésekbe kezdeni, hiszen automatikusan érzékelik egymást a közeli 3DS-ek, játékpartnert is egyszerűbb lesz találni.

Nagyon sokan aggódnak azonban, hogy játék vagy filmnézés közben rosszul lesznek a 3D-től, mindenesetre tény, hogy hosszabb távon erősen fárasztja a szemet a több kép egyidejű vetítése. Ezt a Nintendo úgy próbálja meg kivédeni, hogy egyfajta csúszkát is beépített a 3DS-be, amivel szabályozható a 3D-s tartalom mélysége, végső soron tehát a játékok is teljesen visszatekerhetők 2D-re. 6 éven aluli gyerekeknek azért ők sem ajánlják a 3D-élményt, az ő esetükben egy szülő felügyeletet ellátó gyerekzár-funkció gondoskodik a kétdimenziós beállításról.



A Nintendo 3DS Japánban
már február végétől kapható lesz, Európában és az USA-ban pedig március végén startol a 3DS, 250$-os áron (~51.000 Ft), ami ha belegondolunk, nem is olyan drága ahhoz képest, hogy a nagy vetélytárs Apple rendre ostromolja a kézi konzolok piacát saját drágább iOS-termékeivel (iPad, iPhone, iPod Touch). Mindenesetre a Nintendo megpróbálja felpörgetni a keresletet azzal, hogy a júniusi E3-ra már több mint 30-féle 3D-s játékot dob a piacra, például: Dead or Alive Dimensons, Super Street Fighter IV, Lego Star Wars III, Resident Evil Mercenaries és Legend of Zelda — Ocarina of Time.

Microsoft Surface 2 – Kezeket az asztalra!

[CES2011] - A Microsoft Surface projektje már fut egy ideje, de nem igazán érte el a széles vevőközönséget exkluzivitása és az ára miatt, csak pár nagyobb cég ugrott rá az első modellre, a Surface 2-vel azonban érezhetően nagyobbat akarnak dobbantani Ballmerék. Az alapkoncepció, az asztalméretű érintőképernyős számítógép megmaradna, de hardveresen jelentősen felturbózzák, például többmagos processzorokkal és AMD-s Athlon II X2-es, valamint Radeon HD 67000M-es grafikus egységekkel.

A mai trendeknek megfelelően egy teljes funkcionalitású Windows 7-tel üzemel, így könnyebben is fejleszthetők rá kompatibilis alkalmazások. Méretben sem foglal akkora helyet elődjéhez képest: a gyártásban a Samsung-al együttműködve a vastagságot 4 inch-esre csökkentték (kb. 10 cm), és a vertikális elhelyezés sem lesz már akadály, szóval már a falon is remekül lehet vele prezentációkat mutogatni.

A legfontosabb különbség 2008-as elődjéhez képest, hogy nem az asztalba épített kamerák érzékelik a ráhelyezett tárgyakat, érintéseket, hanem gyakorlatilag minden egyes pixel egy-egy kis infra kameraként funkcionál, lát, érez, érzékel. Az új technológia a Pixel Sense nevet kapta. Többek között ennek is köszönhető a jelentős méretbeli különbség, az eddigi tömör doboz helyett egy gyakorlatilag négy asztallábon fekvő kijelző.

50 multitouch-pontot is képes egyszerre kezelni, vagyis akár egy egész igazgatótanács egyszerre tenyerelhet rá a negyedéves eredményekre, a Surface kezelni tudja. A 40 inch-es LCD képernyő felbontása full HD-s, 1920 x 1080p, ami majdhogynem a maximum, ami ilyen méretű felületből kihozható.

Várhatóan az év második felében debütál a boltokban a Surface 2, és árban az első verzió alá fognak menni, vagyis a jelenlegi 15.000$-ről (3.225.000 Ft) 7.600$-ra (1.635.000 Ft), valamivel reálisabb árszintre lövik be. A CES előtt máris olyan cégek csaptak le az első darabokra, mint a Red Bull, a Royal Bank of Canada, a Fuji Film, a Dassault Aviaton vagy a Sheraton Hotels and Resorts.
Videók a tovább után!

Continue reading “Microsoft Surface 2 — Kezeket az asztalra!” »

Lenovo IdeaPad U1 Hybrid – Notebook és tablet egyben

Az all-in-one PC-k mellett a Lenovo a notebook-felhasználókra is gondolt a CES-en, és egy igazán érdekes hibrid notebook-koncepcióval állt elő. Alapértelmezett üzemmódban az IdeaPad U1 Hybrid egy mutatós 11,6 inch-es laptopnak néz ki, szép lekerekített formákkal, de ha a felhasználó mondjuk e-könyvolvasóként szeretné használni, akkor a képernyő szó szerint lekapható a keretéből, és máris érintőképernyős tabletként funkcionál (természetesen multitouch-os kezeléssel).

A notebook része amúgy a közepes-alsó kategóriába esik a teljesítményt tekintve, Windows 7 Home Premium oprendszerrel, 128 Gb-os SSD háttértárral, Intel Core 2 Duo CULV processzorral. A kivehető tablet részben is helyet kapott egy külön processzor, nevezetesen egy Qualcomm 1 GHz Snapdragon típusú, ami ugyan kicsit szerényebb teljesítményű, mint a notebook-részben lévő, de talán egy tabletbe ez is elegendő lehet. 16 Gb-nyi saját flash memóriával rendelkezik, szóval kapacitásban nem marad el vetélytársaitól, de mindenképp fura lesz kezelni az IdeaPad U1-et, már csak azért is, mert ha olyan fájlokkal vagy alkalmazásokkal dolgozunk, amiket a notebookban és a kivehető tabletben is szeretnénk használni, akkor idejében gondoskodnunk kell a duplikálásról. Arról nem is beszélve, hogy a "slate" részben egy külön Linux-alapú operációs rendszer működik majd, ami közel sem mindig lesz kompatibilis az egyes Windows 7-es programokkal.

Mindenesetre a Lenovo az U1 Hybrid-et inkább egy szórakoztatásra és internetezésre specializált tabletként promotálja, és nem egy full tablet PC-ként, mert érzik, hogy nem teljesen kiforrott még ez az irányvonal. Június elején várható a forgalomba hozatala, előreláthatóan 999$-os kezdőáron (kb. 215.000 Ft), ami már a hasonló hardverkiépítésű MacBook Air-t közelíti árban, de a marketingben vélhetően rámennek majd arra, hogy ezért az árért tulajdonképpen két teljesértékű terméket kap a vásárló. Van benne valami.

All-in-one PC-k a Lenovo-tól – IdeaCentre A320, B320, B520 és C205

[CES2011] - A Lenovo IdeaCentre termékcsaládja nem számít újnak az all-in-one egybeépített PC-k területén, de a legújabb dobást a CES-re időzítették, amikor is bemutatták az eddigi legvékonyabb modellt, az IdeaCentre A320-as PC-t. A legvastagabb pontján is mindössze 18,5 milliméteres vékonysággal bír, így még a nagy vetélytársat, az Apple iMac-et is veri méretben. Az elődjéhez hasonlóan ezt is 21,5 inch-es képernyővel adják, nagy kontrasztú LED-paneles formában, és processzorban a legújabb és egyik legütősebb második generációs Core i5-öst kapja meg.

Memóriában 8GB-ig, tárhelyben pedig 750 GB-ig feltornázható, kimenetei között HDMI-t is találunk, és integrált grafikus kártyájának köszönhetően sokféle multuimédiás funkcióra használható, akár még tévéként is. Júniustól lesz kapható 700$-os áron (kb. 150.000 Ft), tehát egy iMac-el szemben már eléggé versenyképes alternatívát választhatunk hasonló hardvertulajdonságokkal, de némileg olcsóbban.

 

Az A320-as mellett még további három IdeaCentre-termékkel is előrukkolt a Lenovo. Az IdeaCentre B320 már olyan Hardware TV (HWTV) technológiát kínál, aminek segítségével könnyedén kapcsolgathatunk a TV és a számítógép között, vagy a kép-a-képben funkcióval párhuzamosan mindjkettőt tolhatjuk egyszerre. A full HD-s kép itt is alap, és itt már multitouch-os kezelést is beintegráltak a képernyőre. Ezt a modellt tehát már egyfajta hibridként is elkönyvelhetjük, árban hasonlóképp 700$ körül tervezik forgalmazni, szintén júniustól.

Továbblépve, az IdeaCentre B520-as következik, amit a Lenovo a high-end terméknek szánja. Processzorban a még húzósabb Core i7-est szánják bele, 23 inch-es full HD-s képernyője pedig már az Ndivia 3D Vision megoldásához lesz kalibrálva (bár ez utóbbi csak opcionális extraként lesz választható). Szintén lesz benne multitouch, kiegészítve a saját fejlesztésű Project Capacitive Touch (PCT) technológiával, amivel állítólag még jobb érintőképernyős felhasználói élményt fog nyújtani, bármit is jelentsen ez majd. A modell láthatóan a gamer-ekre lesz kihegyezve, alapára szintén 700$-ról indul, de itt bizonyára hozzápakolják majd az extra borsos kiegészítőket.

Végül, de nem utolsósorban itt a Lenovo C205-ös kompakt PC-je, az olcsó és fapados változat a négy közül. 18,5 inch-el egy átlagos méretű munkaállomásnak is felfogható, azért hozzá is dukál 720p-s HD grafikus támogatás, beépített kamera, mikrofon és integrált hangszóró. Processzorként egy sima AMD Dual Core E-350-es típust raknak bele. Árban tényleg olcsónak mondható, 450$-ért nem sok használható all-in-one PC-t kapni.