Fejhallgatót általában a jobb hangélmény miatt visel az ember, és hogy pár percre kiiktassa a külvilágot, azonban Joe Doucet designer úgy vélte, hogy az utóbbit még hangsúlyosabban kell jelezni, így született a OneSense koncepciója.
Az extrém fejhallgatót valószínűleg a sci-fi filmek világa, a repülős alvómaszk és talán Lady Gaga ruhatára inspirálta, ugyanis a fülön kívül a szemet is teljesen befedi, így gyakorlatilag teljesen a zenére koncentrálhatunk majd a OneSense-el.
A hatást erősíti az élénkvörös szín, továbbá a sündisznóra emlékeztető tüskés kialakítás, a környezetünknek tehát nem egyszerűen a „ne zavarj” üzenetet küldjük, hanem a természetben is megfigyelhető elrettentés és figyelmeztetés jelzéseit, magyarán „ha jót akarsz magadnak, tágulj a közelemből”. A designer azért is választotta ezt a formát, mert szerinte manapság a tabletek, számítógépek és okostelefonok világában az embert a nap 24 órájában behatások érhetik, épp ezért szükség van néha békés és nyugalmas szakaszokat is beiktatni és a külső ingereket rövid időre teljesen kikapcsolni.
A OneSense várhatóan nem lesz tömegtermék, már csak azért sem, mert a buszon vagy akár otthon is állandó jelleggel megzavarnának, hogy mégis milyen élőlény mászott a fejünkre, mindenesetre a fülest a Meet My Project design show-n Milánóban élőben is ki lehet majd próbálni április végén.
Pár éve létezik már, korábban Nabaztag-nak hívták (nekünk is volt, teszteltük is), azóta kinőtte kezdeti gyermekbetegségeit és a tavalyi CES-en bejelentették az intelligens Wi-Fi nyúl mindentudó, csillagromboló verzióját, mely a szinte minden funkciót, teljes hardvert érintő upgradet követően nem csak egy v3.0 verziószámot, hanem teljesen új márkanevet (Karotz) és számos kiegészítőt is kapott.
Mit tud a nyúl? Gyorsan ömlesztve a legfontosabb funkciók (alább pedig részletesen kifejtve): Wi-Fis internetkapcsolat, webkamera, IP kamera távoli megfigyeléshez (lakás, gyerek), mikrofon (beszédfelismerés, hangvezérlés), hangszóró (beszédszintetizátor, szóbeli időjárás jelentés, RSS elolvasás, email felolvasás, internet rádió stb. stb.), óra, ébresztőóra, naptár, todo lista, időzített feladatok, USB bemenet, alkalmazásokkal, játékokkal végtelenségig bővíthető a tudása, RFID leolvasó, RFID-s kiegészítők, cserélhető design fülek, színes LED-es hangulatfények, gesztusok (fülekkel), facebook, twitter kapcsolat, VoIP telefon, üzenetrögzítő, interaktív játékok, négy nyelven beszél (angol, francia, német, spanyol) stb. stb.
Nézzük részletesen! Unboxing: korrekt, igényes csomagolás, a külső lehúzható kartonon csak egy diszkrét nyúl és egy „smart rabbit” felirat díszeleg. Ez alatt még egy teljes csomagolás, amelyen már a nyúl végeláthatatlan funkció közül kapunk egy kis ízelítőt, fekete-fehér vonalrajzok formájában. Ezt a réteget is eltávolítva a cucc egy kindertojásként szétválasztható hungarocelltömbben foglal helyet:
Mi van a dobozban? Egy egyelőre füleitől megfosztott nyúl (2 fehér alap füllel), 2 db RFID-s Flatnano (később elmondjuk mire jó), USB kábel, felhasználói kézikönyv valamit hálózati adapter 4 különböző csatlakozóval (EU/magyar is!).
Design: letisztult vonalvezetés, semmi felesleges sallang, a hófehér, minimál Karotz nyúl első ránézésre akár egy Apple termék is lehetne, a csomagolás, körítés is hasonlóan igényes.
A hardware: 400 Mhz-es Arm 9 Processor 64 MB RAM-mal, 256 MB Flash memória az alkalmazások, hangok, zenék részére, integrált mikrofon és hangszóró, hangszabályzó tekerő gomb, Wi-Fi antenna (sajnos nem a fülekben van), webkamera, RFID leolvasó, 1 USB 1.1-es port, 1 USB mini port, 1 LED lámpa, 360 fokban körbeforduló és mágnesesen rögzített fülek, fején egy gomb.
Telepítés: Első lépésként a karotz.com-on regisztrálnunk kell a nyulunkat. Rögtön adhatunk neki nevet és egyúttal avatart is választhatunk. Ezt követően meg kell adnunk az otthoni Wi-Fi-nk SSID-jét és jelszavát, majd letölhető lesz egy kb. 40 megás install pack, amiben már beégetve szerepel a Wi-Fi hozzáférésünk, később már nem kell megadnunk. Ezt a pakkot egy pendrive-ra kitömörítjük, majd a pendrive-ot a nyúl fenekében lévő USB bemenetbe toljuk. Csatlakoztatjuk a hálózathoz, bekapcsoljuk, majd innentől kezdve minden automatikusan történik, de folyamatosan kapjuk a státuszokat mind angol nyelvű hangüzenet, mind LED fények formájában. A nyúl mindig bemondja mi történik éppen (installing…, restarting…., searching for your wi-fi network….., connecting…, installation complete please restart… stb). A teljes művelet kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe. A szövegekhez különböző színű és pulzálású fényjelzések is járnak, melyekből elég sok van, ezek pontos jelentését a kézikönyvből ismerhetjük meg.
Karotz úr telepítve, beizzítva, online! Nekiállhatunk felfedezni a hasznos és kevésbé hasznos funkciókat. A wifis smart nyulat alapvetően különböző letölthető alkalmazások ruházzák fel újabb és újabb funkciókkal. Alapból 6-7 app van feltelepítve, ezek közül is alap aTai-Chi. Ez azon kívül, hogy vicces remekül ledemózza a nyuszi bizonyos képességeit, legalábbis, ami az intenzív fülforgatást illeti. Természetes ritmusú fülkörzéssel, lágy mozgással, kifinomult mozgáskultúráját bemutatva Karotz urat megszállja a nyugalom, miközben chillout szól a háttérben.
A 6-7 előtelepített app mellett rengeteg további free és fizetős app közül válogathatunk. A telepítés rendkívül egyszerű: az online felületen, a karotz.com-on belépve a nyúlunk profiljába kiválaszthatjuk a nekünk tetsző alkalmazást és az 1-2 percen belül Wi-Fin keresztül közvetlenül felkerül nyúl úrra.
Egy-egy alkalmazást többféleképpen is elindíthatunk, aktiválhatunk:
Beszéd- / hangfelismerés: minden egyes alkalmazásnak van egy saját hívószava. Ha a nyúl feje búbján, a fülei között lévő gombot lenyomva tartjuk, akkor a hasában világító zöld LED narancssárgára vált (ez jelenti azt, hogy figyel, vagyis fülel) és bemondhatjuk a kulcsszót (pl. Tai-Chi). Erre az adott alkalmazás azonnal elindul. Egyébként a Tai-Chi a legnezebben kimondható szó (mármint, hogy meg is értse)
Természetesen egy iTunes-ról letölthető iPhone/iPad alkalmazásról is vezérelhetjük. És szerencsére az Android sem maradt ki. Google Play-en két ingyenesen letölthető appot találunk: Karotz Controller és Karotz Phone. Előbbivel mobilról benézhetünk a webkamerán keresztül a lakásba, ha betörőt látunk fenyegető SMS-t küldhetünk, amit a nyúl felolvas. A Karotz Phone pedig VoiP telefonként működik (videó).
Irányíthatjuk számítógépről (Win / Mac / Linux). Indulhat időzítve, napokra bontva, ismétlődések kezelésével, pl. szólaljon meg az internet rádió minden reggel 7-kor, de hétvégén csak 10-kor. Este 6-kor pedig Tai-Chizzon 15 percig stb. Illetve beállítható random időzítéssel, ha azt akarjuk, hogy véletlenszerűen szórakoztasson minket:
RFID chip: Mi az RFID? (Radio Frequency IDentification). Legjobb, legközismertebb hétköznapi példa az áruházakba a ruhákba rejtett lopásgátló chip és a pénztáraknál elhelyezett kapu. Ha egy RFID-s inggel próbálunk kisurranni a kapun áthaladva (anélkül hogy hozzáérintenénk) megszólal a sziréna és jól elkapnak. Nyulunk is rendelkezik egy integrál RFID leolvasóval és több RFID tages kiegészítőt lehet hozzá kapni. Az alap csomagban 2 db akár kulcstartóként is használható Flatnanoz van (lapos nyúl). Van még 4-5 centis mininyúl (Nanoztag) és kulcstartó is. A kulcstartóhoz, mini nyulakhoz különböző alkalmazások indítását, akciókat rendelhetünk és tageket elhúzva a nyúl előtt az akció vagy app leindul. Egy gyakorlatban is hasznos érdekes felhasználási példa: gyerekünknek adunk egy Nanoztag nyuszis kulcstartót. A Karotz ott figyel az előszobában vagy a gyerekszobában. Amikor a gyerkőc hazaér, elmegy Karotz úr előtt a nyúl azonnal dob nekünk egy emailt, hogy a gyerek hazaért. (extra: a nyúlban lévő IP kamerával be is nézhetünk a szobába, hogy tényleg ott van vagy csak trükközik).
További funkciók, érdekes alkalmazások
Telefonkönyv: Az online felületen lehetőség van address book kezelésére, ahova berögzíthetjük, beimportálhatjuk kontaktjainkat. Nyulunkat összepárosíthatjuk mások nyulaival. Ismerősöket jelölgethetünk, új arcokat kereshetünk a Karotz közösségben. VoIP telefonként és üzenetrögzítőkét is használhatjuk.
Időjárás: Ha 7-kor ébreszt a Karotz 7:15-re beállíthatjuk, hogy mondja be hány fok van és milyen idő várható, ebben segít a Weather App.
Hazaértem: a gyerkőc ha hazaér az iskolában elhúzza a kulcstartót a nyúl előtt vagy egy „hello” hangvezérléssel meghívja a webcamet és a nyúl elé állva küld magáról emailben egy fotót a szülőknek, hogy tényleg hazaért, minden oké.
Facebook, Twitter: felolvassa a státuszokat, posztokat (magyarul sajnos nem működik).
Moods: saját személyiséggel ruházza fel a nyulat és napközben különböző random beszólásokkal, röhögésekkel szórakoztatja a közelben lévőket.
Family Quiz: kérdezz/felelek.
Reminder: tennivaló lista, előre időzített figyelmeztetések, emlékeztetők.
A Karotz szállítmány csak pár napja érkezett meg, így ezek csak első benyomások, nem sikerült mindent alaposan végigtesztelni. Amit eddig láttunk tetszik, egyedül a webkamera képe, felbontása lehetne egy kicsit jobb, de kárpótol a rengeteg alkalmazás. Húsvétra mindenestre biztos jobb választás, mint egy élő nyuszi és nem csak az állatvédők fognak örülni, de talán mi is jobban szórakozunk, ha egy Karotz mellett döntünk.
Most húsvéti akcióban: 41.990 helyett 31.990 Ft-ért elvihető április 15-ig vagy ameddig a készlet tart.
A digitális zene, a tömörített mp3-ak és mélynyomók korszakában szerencsére még mindig van igény és kereslet az analóg zenei perfekcióra, amit csak egy az AMG Viella 12-höz hasonló mestermunka malomkőnyi tányérjával körbeforduló vinylről csendülhet fel.
Ilyen kategóriájú lemezjátszó beszerzése mellett egyértelműen csak azon ritka kőgazdag fanatikusok döntenek, akikkel jól bánt a sors és vaskos pénztárcájuk mellé ízlés is társul és egységnyi minőségnövekedésért nem sajnálnak tíz egységnyi pénzt feldobni.
Az AMG startupot Werner Roeschlau designer és fia viszi egy kis bajor gyárban Münchentől nem messze, ahol CAD-szoftverrel és lézeres CNC-technológia segítségével vágják pontosan méretre a Viella 12 alkatrészeit, többek között a lemezjátszó alapzatát adó 25 mm-es vastagságú alumínium-szerkezetet, amit egyébként repülőgépeknél is használnak, szóval nem MÉH-telep minőségű a cucc.
Hangszedő karként egy 12 grammos anodizált (oxidált) alumínium cső funkcionál a rezonancia szabályozására a végén teflonos ellensúlyokkal, továbbá rézhuzalozás fut végig a lejátszó belsejében, hogy minél jobb legyen a vezetőképesség.
Az alkotást az opcionálisan kérhető keményfa-bevonat teszi teljessé, de az árát meg is kérik rendesen, 16.000 dollárról indul (~3.5 millió Ft), úgyhogy lehet rá gyűjteni.
Jeong Jaewan mert nagyot álmodni, amikor elképzelte, mi mindenre lehetne még jó egy okostelefon. Kezdésnek egy olyan telefont skiccelt fel, ami kinézetre leginkább egy Nokia Lumia-hoz hasonlít, ám annál sokoldalúbb, méghozzá szó szerint, ugyanis az elképzelés szerint szét lehetne hajtogatni a képernyőjét középen, és egy fülkeszerű mini projektort lehetne belőle varázsolni.
A neve is némileg földöntúli, az UFO (User Feeling Object) mindenesetre rendesen kihasználná a hajlékony LCD-technológiát, a szétnyitva felállítható eszközön indíthatnánk például az esti mozizást a szoba falára kivetítve, akár úgy is, hogy konkrétan fellógatjuk a nappaliban.
Illetve például az asztalra kitesz nekünk egy virtuális QWERTY-billentyűzetet és böngészőablakot, így a kis képernyő helyett pötyöghetünk nagyobb felületen, de végeredményben sima hordozható zenelejátszónak sem lenne rossz.
A lényeg, hogy a mostani dokkolóállomások, projektoros kiegészítők és házimozi-szettek helyett lenne végre egy kompakt multimédiás szerkezetünk, amivel bármit megcsinálhatunk, miközben a felhő alapú rendszerekből húzzuk le a különböző tartalmakat.
A moduláris koncepció talán pár éven belül meg is valósulhat, csak aztán nehogy elkezdjen mászkálni az asztalon, mert az is UFO-s lenne, csak kicsit másmilyen.
Minden valamirevaló kerti party alapkelléke, központi eleme a grillsütő, legyen az a legkisebb tesco gazdaságos fémből hajtogatott, egy masszív kőből épített, vagy egy szuperhatékony lávaköves konstrukció. A grillezés nem olyan nagy tudomány, viszonylag egyszerű jót csinálni, de azért persze van pár pont ahol el is lehet rontani. A legnehezebb a faszén megfelelő beizzítása, illetve még a pácolásra érdemes figyelmet fordítani. Kezdők próbálkozhatnak virslivel, gyorsan elkészül, ha pedig szénné ég legalább kisebb az anyagi kár. Szakemberek persze tarjában, karajban és steakben utaznak.
Ausztrál tudósok pedig a minap bebizonyították, hogy naponta 70 gramm vörös hús a felére csökkenti a depresszió kockázatát, magyarán a hús boldogít. Itt az igazi tavasz, a jó idő, jön a Húsvét, a hosszúhétvégék és kerti sütögetős bulik. Bemutatunk pár pazar kelléket, amitől pompásabb lesz a karaj, ha pedig mégis elrontjuk legyen mivel kompenzálni, legalább hangulatban.
Előkészítés: alaptétel, hogy a vékony hús gyorsabban, egyenletesebben sül át, mint egy vastag cupák. Ha a pácléhez szeletelt vöröshagyma megsiratott, akkor a tarján leverhetjük. Az igazi férfi boxerrel klopfol. Mindemellett munka után remek feszültséglevezető ellenségünk arcát a hús-vudu-ba képzelve pépesre verhetjük. Tömör alumínium, mosogatógépben mosható. Focimeccsre inkább ne vigyük magunkkal. Boxer húsklopfoló
Sütés: a jó tűz vagyis parázs az alap. Amíg lángokat látunk semmiképpen se pakoljuk fel a cuccokat a rácsra, várjuk, meg míg egyenletesen vörösen izzik a faszén és átforrósodott a rács is (hideg rácsra könnyen leragad a hús), de ekkor se hagyjuk magára a tarját, mert így is könnyen megéghet. Rendszeresen fordítsuk meg a húsokat. De ne kézzel… Széles terpesz, metááálvillla! A forgatáshoz tökéletes célszerszám, a Rock & Grill rozsdamentes acélból készült húsforgató metálvilla. Nem csak rokkereknek.
Ha klopfolás helyett egy vaskos steaket pattintottunk fel a rácsra különös figyelemmel kísérjük. Ez már a grillezés magasiskolája. Semmiképpen se vágjuk félbe, hogy megnézzük átsült-e, hiszen így sokat veszít az ízéből, romlik az álaga. Pont erre való a grillhőmérő. A tűt a húsba szúrva leolvashatjuk, hogy áll a vacsora. Ha angolosan szeretjük elég, ha 60-65 fokos a közepe, míg a 70-77 fokos húsközép jól átsült steaket eredményez.
A sütés utolsó fázisában, de még a rácson perszonalizáljuk, márkázzuk, védjük le a terméket. Logózott tarja, céges karaj, monogramozott steak, születésnapi csirkemell, vicces feliratos tofu, copyrightos grillzöldségek. A BBQ billog persze nem csak jogi védelmet nyújt, de a háziúr, vendéglátó, grillmester személyes imidzsét is építi, az egyedileg feliratozott húsok elismerést és tiszteletet váltanak ki a vendégekből, így biztos mindig lesz, aki szívesen hoz ingyen sört a verejtékező virslizsonglőrnek és monogramozott karajjal csajozni is könnyebb. Próbáltuk. Az esetek 60%-ban mindig működik.
Hogyan? Felhelyezzük a bal oldali rögzítést, jobbról balra (hacsak nem egy arab szólást készülünk besütni) két sorban betologatjuk a kívánt karaktereket (max. 2 x 9), majd jobbról is zárjuk a rendszert. Rövid időre tűzbe tartjuk vagy az izzó faszén közé toljuk, majd sistergő hangot hallatva egy határozott mozdulattal a kiválasztott tarjába nyomjuk. A jobb eredmény érdekében, olajjal, páclével kezeljük elő a pácienst előtte.
Jöhet a tálalás, ízesítés: Törjünk borsot a marha orra alá! A 100% tömör bükkből készült baseball ütőt formázó borsőrlő a kaja illatára megjelenő kóbor ebek és szomszédok elkergetésére is alkalmas. Kiváló minőségű precíziós rozsdamentes borsőrlő szerkezet. Made in the UK: Baseball ütő borsőrlő
Ha hotdog, grillkolbász vagy burger, akkor csípőből tüzelhetünk a kedvenc szószunkkal betárazottkétlövetű ketchup adagoló pisztollyal. A rajzfilmszerű műanyag fegyverből érkezik a mustár, ketchup, hot-sauce, majonéz vagy BBQ-szósz lövedék. A 23 cm-es adagoló pisztoly 2 db cserélhető 100-100 ml-es tárral érkezik.
Rare, medium or well-done? Bárhogy is szeretjük egy igazi steaket nem lehet műanyag repülős evőeszközzel fogyasztani. Egy igazi férfi steak fűrésszel esik neki a húsnak. A recés, fogazott, fűrészmarkolatos, fűrészformájú rozsdamentes acél kések 4 db-os szettben érkeznek és a legrágósabb mócsingokkal is elbánnak.
Persze a sütés-főzés-evés közbeni melegítésről se feledkezzünk meg. Alapozásnak, étvágygerjesztésnek jöhet egy kör pálesz jégpoharakból, jeges felesből. Aztán ha elkészültek a húsok, ne felejtsünk el felpattintani pár palack bort se.
52 évvel ezelőtt Jacques Piccard és Don Walsh a Trieste tengeralattjáróval meghódították a Mariana-árok legmélyebb pontját, a 10.916 méteres Challenger-szakadék fenekét, ahol 20 percet eltöltve sikeresen jutottak vissza a felszínre. A Holdraszállás jelentőségű tettet azóta sem vállalta be senki.
James Cameron filmrendező és egyben a National Geographic kutató operatőre elérkezettnek látta az időt, hogy öt évtizeddel modernebb technológiával és a legdurvább kamerákkal a fedélzeten nekivágjon a mélység felfedezésének, ami eddig csak egyszer sikerült. Ott fog figyelni a legnagyobb RED Epic, mely IMAX minőségű 5k felbontású videó rögzítésére képes, és a tengeralattjáró minden szegletében egy-egy kisméretű 3D vagy 2D HD kamera figyel. Az egyik páros Cameront veszi majd folyamatosan.
A 122 cm átmérőjű kabinban a 190 cm magas rendező rendesen meg fog szenvedni az utazás kb. 9 órája alatt, de állítólag éppen ezért yoga órákat is vett a hajlékonyság, illetve légzése kontrolálása érdekében. Bár Cameronnak valószínűleg az akció egyáltalán nem jelent majd szenvedést, hiszen két imádott hobbijának a filmezésnek és a merülésnek hódolhat egyszerre, illetve minden bizonnyal történelmi jelentőségű felvételekkel tér majd vissza.
A Deepsee Challange projektet, csakúgy, mint a 1960-as merülést a Rolex támogatja és ez alkalomból bemutatták a Deepsee Challange 2012-es búváróra prototípust, mely nem kevesebb, mint 12.000 méter magas vízoszlop nyomásának is ellenáll. Így ha Cameron úgy döntene, hogy kiszáll a fenéken, akkor ha ő maga nem is, de az órája biztos túléli az akciót, csak legyen, aki felhozza.
Az órát egyértelműen nem hölgyek csuklójára tervezték. Az 51,4 mm átmérőjű óratok közel 3 cm (28,5 mm) magas, az óralapot pedig másfél cm vastag (14,3 mm) zafír kristály védi. A középső tok 904L minőségű nemesacélból, míg a hátlap Grade 5 titánból készült. A brutális óratok 13,6 tonna nyomást képes elviselni. A korona tömítését Triplock rendszer védi, az óratok belsejében egy Rolex Caliber 3135 automata szerkezet ketyeg, míg a mutatók és a számlap Chromalight fluoreszkáló anyaggal kezelt, így teljes sötétségben is leolvasható.
Update, bréking nyúz (2012.03.26 – 00:05): a tengeraattjáró James Cameronnal a fedélzetén pár órája megkezdte a merülést, hamarosan eléri a tengerfeneket. Kb. itthoni idő szerint éjfél körül leért a fenékre. Ember 10.898 méter mélyen. 6 óra múlva indul felfelé. Twitteren követhető: #deepseechallange
03.26. – 6:45: Cameron 6 óra helyett csak kb. 3-at töltött a tengerfenéken és ma hajnalban 5 óra körül sikeresen visszatért a felszínre. Az óráját sem hagyta el:) Gratula. Várjuk a videókat! Bónusz hír: a merüléssel szinte egyidőben Rakonczay Gábor előkerült, sikeresen kikötött Antiguán.
+Ja és az órákat ugye nem felejetettétek el átállítani, igaz?