All posts in design

Csavarbehajtó repíti a háromkerekűt

Azt már Karácsonykor megtanultuk, hogy egy Bosch csavarbehajtó sok mindenre jó. Nem csak lapraszerelt skandináv bútorokat ácsolhatunk össze, de kis kiegészítő segítségével az ünnepi borból is könnyűszerrel kipattinthatjuk a dugót. Egy német mérnök trió újabb felhasználási lehetőséggel állt elő: ha nincs kéznél egy öblösen brummogó benzinzabáló, akkor két 18V-os csavarbehajtó akár egy jármű meghajtására is képes lehet.

A háromkerekű járgány hosszas előkészületek és tervezés után Sebastian Auray, Ruben Faber és Ludolf von Oldershausen koprodukciójában készült el. A szerkezet elsősorban biciklialkatrészekből és egyedi a tervezők által készített CNC-mart alkatrészekből áll. Különleges a felépítmény, egyedi a kormányzás, irányítás, a vezető pozíciója és persze a legextrább a meghajtás.

A drótvázas járművet érdekes pózban arccal, kezekkel előre, térdelő pozícióban üli meg a lovas. Majdnem mint egy versenymotort, de a lábak hátrafelé állnak. És nem hiába, hiszen a járgány irányítása a hátsó keréken keresztül, a teljes test, illetve lábak döntésével történik. A tervezők pont az irányításon agyaltak legtöbbet. A legelső makettet, különböző variációkat Technik Legóból modellezték le és végül ez a hátsó kerékkel kormányzott verzió lett a befutó. Az egyedi organikus bordákból felépítet váz pedig szinte a járgányt irányító emberrel együtt mozog.

A lényeg pedig a háromkerekű súlypontjában, a vezető térdei alatt helyezkedik el: 2 db tengelyre merőlegesen beállított 18V-os akkus Bosch csavarbehajtó, melyek a kormányon található „gázkarokkal” aktivizálhatóak. Az esetleges fordulatszám eltérést egy tengelykapcsoló hangolja össze és továbbítja a nyomatékot.

A mini aksik 30 km/h sebességre képesek gyorsítani a hitech drótszamarat és utasát, mely a fura pozíció miatt egy kicsit gyorsabb érzetet kelthet. Egy felettébb lényeges adatot, amire mi is nagyon kíváncsiak lennénk, viszont elhallgatnak a készítők, ez pedig a hatótáv. Ha 10km-t le lehet vele nyomni, ami nem elképzelhetetlen az már egész jó városi munkahelyi ingázáshoz, hiszen mindkét végponton van konnektor. A projekt oldala: EX Trike

JBL On Air Wireless AirPlay hangszóró


A JBL-dokkolóknál már lassacskán védjegynek számít a gyűrűs ívelésű kialakítás, a legújabb JBL On Air Wireless AirPlay hangszóró esetében ezt még tovább turbózták az AirPlay-technológia támogatásával, így a felesleges vezetékek már nem tarkítják az összképet. A dokkolós részébe természetesen minden típusú iPhone és iPod bedugható (és tölthető), iPad talán csak azért nem, mert nem igazán van hely bepréselni a kör közepére. Extraként még egy kis képernyőt is belepakoltak, de ezt valószínűleg az ébresztőóra és rádiós képernyőn kívül sok mindenre nem lehet használni, a stream-elt zenéket úgyis az iPhone képernyőjén böngésszük.

Kétféle ébresztő funkció és 10 féle FM rádióvevős beállítás jár a rendszerhez, de erősen kétséges, hogy valaki csak ezek miatt venne egy JBL-dokkolót. Minden 4.2-es vagy annál újabb iOS-verziós mobileszközről szinkronizálja a tartalmakat az On Air, és 360 fokban nyomja sztereóban a hangerőt, az USB-portján pedig jövőbeli firmware-frissítések eszközölhetők. A megjelenésről és árról egyelőre nincs bővebb infó, talán valamikor tavasztól kerülhet forgalomba.

Philips Fidelio SoundSphere – Wi-Fi Hi-Fi Airplay támogatással


A Philips Fidelio SoundSphere hangszóró-szettje a vezetéknélküli stream-elésre helyezi a hangsúlyt, az AirPlay technológiát kihasználva a gépünkről (legyen az PC vagy Mac), illetve bármelyik iOS mobileszközről húzza le a zenéket. Az iTunes könyvtáraink automatikus szinkronizálása persze alapfunkciónak számít. Dizájnban esztétikusnak mondható, a lekerekített forma dominál a speakereknél, kicsit olyan a benyomás, mintha megdöntött kancsók vagy vázák merednének az asztalunkon, felettük pedig a magassugárzók mintha lebegnének a semmiben. Csak a végén nehogy valaki tényleg vizet és virágokat tegyen beléjük.


A hangzást 360 fokosnak ígéri a gyártó, minimális interferencia mellett, a különálló dokkolóba pedig szokás szerint mindenféle iPod és iPhone típus beilleszthető. Az AirPlay mellett sima wi-fis kapcsolatot is támogat majd a SoundSphere, azonban Európában májusig kell várni a megjelenésére. Bármennyire is jól mutatna a nappaliban, borsos ára (800€ – kb. 220.000 ft) sokakat eltántorít majd a rendeléstől, és tényleg inkább csak sima kancsókkal dobják fel a hangulatot otthon.

Random vallásos tetkó gombnyomásra

Az ember fia a vallását általában nem választja, hanem beleszületik. Attól függ, hol és mikor látja meg a napvilágot. Legtöbb esetben mások döntik el milyen vallásúak leszünk, szülők, család, közösség. Azaz sarkítva, de véletlenszerű.

Erre a gondolatmenetre épít Chris Eckert gépezete is, az Auto Ink. A három tengely mentén mozgó tetováló-automata ugyancsak ijesztően néz ki, akár csak egy középkori kínzóeszköz. Alkarunkat tenyérrel felfelé a munkaterületre helyezzük, könyök alatt leszíjazzuk, majd rámarkolunk a masszív acél fogantyúra, mely egyben a start gomb funkcióját is betölti. Ekkor beindul a gépezet és a memóriájában tárolt vallási szimbólumok, piktók közül véletlenszerűen kisorsol egyet (de gondolati szinten persze megpróbálhatjuk befolyásolni), majd kíméletlenül felvarrja alkarunkra.

Mi tagadás érhetnek nem kívánt meglepetések. Csak erős hitűeknek vagy bevállalósoknak. Videó a tovább után!

Continue reading “Random vallásos tetkó gombnyomásra” »

iPad2

A várakozásoknak megfelelően ma este 7-kor Steve megint felpattintotta kedvenc farmerét és ünnepi garbóját, hogy megvillantsa a második generációs deszkát a nagyközönség előtt. Gyorsabb dual core A5 proci, több memória, két kamera, vékonyabb, könnyebb, már fehérben is.

Az előzetes pletykák ellenére, nem csak faceliftet kapott a kütyü, hanem a motorháztető alatt is megdolgozták a fehér szkafanderbe öltözött mérnökök. Kétszer gyorsabb proci (dual-core 1GHz A5) de ugyanolyan alacsony energiafelvétellel mint a korábbi A4, kb. 9x gyorsabb videókártya, full HDMI kimenet, 720p kamera a hátlapon, sima VGA cam elől FaceTime videókonferenciához. A kamerák ugyanúgy működnek, mint az iPhone-on: ahol megérintjük a képernyőt oda kerül a fókusz.

Hivatalosan az iPad2 aksiideje is 10 óra, de ezt úgy is garantált, ha megy a WiFi, videót nézünk, zenét hallgatunk és közben Fruit Ninjazunk vagy Angry Birds-özünk. A standby idő pedig akár egy hónap is lehet. Mindez kisebb csomagban. Az iPad2 az új recept szerint 33%-kal vékonyabbra (13,4 => 8,8 mm) és 15%-kal könnyebbre (690 => 601 g) sikerült.

Ami nem változott az a touchscreen mérete, felbontása. Maradt a 1024 x 768-pixel, viszont a HDMI kimeneten keresztül full HD 1080p-ben tolhatjuk a nappali plazmán. Thunderbolt bemenetet egyelőre ne keressünk.

Ami a külcsínt illeti fekete mellett már fehérben is elérhető, illetve új hordtasak (smatr cover) választékot is kapott, melynek  speckó bélése mozgatáskor tisztítja az agyontapogatott kijelzőt.

Mikor, mennyiért? Március 11-től kapható a tengerentúlon. Március 26-tól pedig további 26 országban, Európában is. USA árak, melyeket legalább egy 1,5x szorzóval meg kell tolni: WiFi: 16GB/$499, 32GB/$599, 64GB/$699. 3G modellek:  16GB/ $629, 32GB/$729, 64GB/$829.

SmartWatch

Nem tudom ki hogy van ezzel, én egyre ritkábban hordok órát, csak azért, hogy tudjam mennyi az idő. Ott figyel a pontos idő napi 12+ órában a taskbar jobb alsó sarkában 45 cm-re az arcomtól, reggel a konyhában a mikrón, az autóban dugóban ülve a műszerfalon, a hálóban a plafonra projektálva, a köztes időkben pedig ott a mobil a zsebben. Persze a design, öltöztető, kiegészítő funkció miatt néha felpattintja az ember. Persze egy sokszámjegyű összegért begyűjtött óra nem csak azért van, hogy megnézzük hány óra, legalább akkora, ha nem nagyobb státuszszimbólum, mint egy autó.


balra: A. Lange & Söhne Tourbograph "Pour le Mérite" ($508,900 ~ 115 millió Ft)
jobbra: iPod Nano + iwatchz óraszíj (kb. 60 ezer Ft)

Szóval, aki nem ez utóbbi miatt választja, az még olcsón villanthat egy jófajta LED órával, amiről csak saját maga vagy még ő sem tudja leolvasni a pontos időt, vagy el lehet kanyarodni a funkcionalitás irányába. Az időkijelzésen felül. A 80-as évek rendkívül menő számológépes óráit szintén szükségtelenné teszik a zsebünkben lapuló mobilok.

A mobilok egyeduralkodó helyzetét és az órák háttérbe szorulását felismerve pár éve elkezdtek megjelenni a különböző Bluetooth órák, melyek az adott gyártó telefonjára kapcsolódva általában hívásinfók megjelenítésére képesek, anélkül, hogy a zsebünkben, táska alján kellene kutakodnunk mobilunk után.


A Maratac szíj iPod Nano-hoz ($17)

A következő szintet a tavaly ősszel megjelent hatodik generációs iPod Nano megjelenése jelentette. A clickwheel-től, gomboktól megszabadított mp3 lejátszó egy 4×4 cm méretű 8,8mm vékony érintőképernyővé zsugorodott, ami gyakorlatilag nem nagyobb, mint átlagos férfi karóra és a kijelzőjén, akár digitálisan, akár az analóg mutatók imitálva többek között az idő is megjeleníthető. Ezt akarva vagy akaratlanul, de az Apple nem ismerte fel,viszont cápaként torpedózták meg a piacot a dizájnerek, ügyes kis startupok és apple kiegészítő- és óraszíjgyártók. Nehéz megmondani ki volt az első. Talán az egyedi óraszíjgyártó Maratac (vagy egy vásárlójuk), akiknek tervezniük sem kellett, mert alapból volt olyan szíjuk, amivel az iPod Nano csuklóra erősíthető. Aztán érkeztek az egyre komolyabb és direkt a Nano-hoz tervezett kit-ek. Gumírozott és fém foglalattal, védőburokkal, olcsó műanyagok és igényesen megmunkált darabok.


A legújabb próbálkozás az inPulse, mely egy egyszerű kinézetű, de teljesen testreszabható órát kínál. Bluetoothon keresztül kommunikál több telefontípussal. Elsősorban a Blackberry-t támogatja, de Androidos telefonokon is sikerrel tesztel, sőt jailbreakelt iPhone-nal, vagy akár Mac OS X-et, Windows-t vagy Ubuntu-t futtató laptopkokkal is kommunikál. Adatokat nem csak fogadni, de küldeni is tud. A mellékelt SDK-val (majdnem) bárki egyedi app-okat fejleszthet rá. Az óra oldali kód C-ben, a PC oldali példák Python-ban, míg az Androidos, Blackberry-s appok Javaban íródtak.

Beprogramozhatjuk az eddig ismert funkciókra, azaz megjeleníthetünk egy egyedileg dizájnolt digitális vagy analóg mutatókat szimuláló órád az OLED kijelzőn, kijelezhetjük a Blackberrynkre érkező üzeneteket, de elmehetünk vadabb irányokba: léptethetjük az iTunes számokat, megnézhetjük romantikus vacsora közben, hogy mennyi a szerverünk ping-je, az OTP árfolyama, hogy áll a focimeccs és ha fogadtunk hogy állnak az odds-jaink. Nézhetünk időjárást befűzhetünk RSS és Twitter csatornákat. Prezentáció közben Power point slideokat is lapozgathatunk csuklóból, de elvetemültebb arcok már egy 3D Doom klónt is lefejlesztettek az órára, am nem  nyújt túl nagy élményt, viszont jól bemutatja a gyakorlatilag határtalan lehetőségeket.

A hardveres oldal nem túl erős, de egyelőre egy gyorsan piacra dobott első generációs sorozatról van szó:  3,2 cm képátlójú 96×128 pixeles színes OLED kijelző (nem touch), 52MHz-es ARM7 microcontroller, 32kB a kód részére és 8kB RAM,  Bluetooth 2.1 (L2CAP), PC-ről vezeték nélkül programozható, vibráló motor,  150mAh lithium-ion aksi, microUSB-ről tölthető, az aksi max. 4 napig bírja, de apróbetűben írják, hogy folyamatos bluetooth használat és intenzív prociigényű alkalmazások mellett napon belül is megadhatja magát. Maga az óraház igényes, anodizált aluból CNC esztergálással készül. Árcetli: $149 (29 990,- Ft)

Az iPod Nano a csuklón vonal egyelőre szimpatikusabb, de ha kerülne bele Bluetooth akkor is max. iPhone-nal kommunikálna. Leginkább egy iPod Nanohoz hasonló méretű, ahhoz hasonlóan óraként is használható, de Androidos kis érintőképernyős csuklókütyü lehetne érdekes. A Sony Ericsson LiveView pont ilyen, bár tavaly ősz óta nem nagyon lehetett róla hallani.
Igaz minden ilyen smartwatch kategóriába eső óra egyetlen dologgal könnyítő meg az életünket (ha ez számít egyáltalán), hogy nem kell a zsebünkbe, táskánkba nyúlni, hanem bizonyos infókat egyszerűbben, gyorsabban, diszkrétebben a csuklónkon is meg tudunk jeleníteni, tekinteni. Egyébként pedig mindent tud a mobilunk, csak okosabban, gyorsabban, nagyobb kijelzőn, saját internetkapcsolattal.

iPod Nano szíjak, árak, linkek és inPulse videók a tovább után!

Continue reading “SmartWatch” »