Világítós télifagyi, mikrofon, vibrátor vagy teleszkópos fénykard összetolt állapotban? Nem egészen ez a Sony mozgásvezérlője a PlayStation Move, melyet a san francisco-i játékfejlesztői konferencián mutatott be a gyártó.

A Wii elsöprő sikerét megirigyelve mindkét vetélytárs rászállt a mozgásvezérlős technológiára, de vagy előre felosztották a terepet, hogy ki lesz erős grafikában, ki lő a hardcore gémerekre, ki a casual játékosokra vagy tényleg ilyen lemaradásban vannak ezen a téren, mivel jópár év eltelte után sem jelentek meg a polcokon a konkurens termékek. Eddigi legerősebb koncepció a Microsoft Natal, mely talán idén év végén már a boltokba kerülhet, illetve itt a Sonytól a PlayStation Move, mely nyár végén, ősszel lesz kapható.

A Move esetében nem egy új konzolról, hanem a PlayStationhöz csatlakoztatható eszközökről van szó. Összesen háromról: a Bluetooth-os világítós téli fagyi kontroller, a PlayStation Eye kamera és egy kiegészítő vezérlő. Ezekben mozgásérzékelő, billentésérzékelő és gyorsulásérzékelők találhatóak, illetve ezen felül a kamera a színes világítógömböt is képes a térben bepozícionálni, sőt a vibráló visszacsatolás sem hiányzik. Ezen eszközök összehangolt működése és a hozzávaló szoftverek a Move-ra felkészített játékok egy új eddig ismeretlen Wii-közeli élményt kínálnak már PS3-on is, PS3 garfikával.

A PlayStation Move rendszerben a gyors és finom mozdulatok egyaránt érzékelhetőek, így nincs jelentősége, hogy a játékos teniszütőt lenget, vagy éppen ecsettel fest. A PlayStation Move mozgásvezérlővel a felhasználó közvetlen inputokat ad az analóg gombok által, miközben fizikailag is érezhető válaszokat kap a rendszertől illetve a gömb megváltozott színei is különböző jelentést hordoznak. Sőt, a PlayStation Eye kamera a felhasználó hangját, képét is képes rögzíteni, így az élmény még élethűbbé váik.
A PlayStation Move másodlagos vezérlő könnyed formája mozgásvezérlővel kiegészítve joystickkel és iránygombokkal is rendelkezik, amellyel a játékos könnyen mozgathatja a karaktert illetve választhat irányt.

A PlayStation Move kontrollerek a fejlesztők részére történő bemutatása már korábban megtörtént, és 36 fejlesztő illetve kiadócég döntött a PlayStation Move platform támogatása mellett. 2011 áprilisáig az SCE Worldwide Studios több mint 20 játékot tervez kiadni, amelyek vagy kizárólag Playstation Move platformra készülnek, vagy támogatják azt. Trailerek, demók, videók a tovább után!
PlayStation Move
Agyflipper
Éppen csak pár napja, hogy beszámoltunk a kínzóeszközzé átalakított Mindflex-ről, tovább folytatódik az agyhullám vezérelt eszközök, játékok térhódítása. A vállalkozó szellemű látogatók a CeBit-en kipróbálhatták a BBCI (Berlin Brain-Computer Interface Group) műhelyében készült agyvezérlet flippergépet. Egyébként ez a kutató csoport volt az, akik a 2005-ös CeBit-en bemutatták a gondolatolvasó szövegszerkesztőt.
A hardware fejre tapasztható része, azaz az elektródákkal tűzdelt úszósapka az elmúlt 5 év alatt sem lett sokkal vállalhatóbb, azonban a kalibrációs szoftver és az élő bemutató nagyon meggyőző, egyben ijesztő is.
Tehát első körben az érzékelőket tartalmazó EEG sapkát helyezik fel a fejünkre, ha kevésbé vagyunk szerencsések, akkor még egy kis nyúlós zselét is bekennek alá, hogy jobb legyen az érintkezés, jelátvitel. Sőt még az orrunkra is kapunk egy csipeszt. Aztán jöhetnek az első tesztek, melyek hasonlóak egy újonnan vásárolt monitor bekalibrálásához. A kijelző közepén lévő célkeresztet kell elmozdítanunk a szoftver által mutatott irányba. Ez annyiból áll, hogy koncentrálunk, hogy „mukodj!”, illetve a jobb és bal kéz mozdítására koncentrálunk, de nem mozdítjuk meg, majd a pointer elindul az adott irányba. A gyakorlási fázis alatt kifejtett agyhullámokat a gép rögzíti, majd a flipper jobb és bal karjára csatlakoztatják, így kéz nélkül, pusztán koncentrációval, agymunkával üldözhetjük a vasgolyót a pályán.
Videó a tovább után!
Elektrosokkolós büntetés Mindflex-szel
A tavalyi CES után, körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtek megjelenni a gondolattal, koncentrációval, azaz az agyhullámok intenzitásával irányítható, befolyásolható játékok, vezérlők. A legelső ilyen az Emotiv és a NeuroSky volt, majd a Force Trainer, ahol egy golyót kellett lebegtetnünk a tudatalattinkkal, aztán a sok kisebb játékos által kitaposott ösvényre belépett a játékipari óriás a Matel saját megoldásával a Mindflex-szel. A játékos mindegyikükben egy extra szenzitív érzékelőkkel ellátott fejpántot visel, mely az agymunka által kibocsátott jeleket valós akciókká alakítja.

Illetve a másik oldalon ott vannak a Jackassből, Fist of Zen-ből, ismerős fájdalommal járó szivatások, melyek egyik alapeszköze az elektrosokkolás. Mi is beszámoltunk egy hasonló játékról úgy 4-5 ével ezelőtt, az elektrosokkolós orosz rulettről.
Aaron és elvetemült barátai, akik tehetségüket általában a világ és emberiség ellen fordítják a fenti két eszközt hackelték meg. Megrendeltek a Matelttől egy Mindflex-szet egy másik online boltból pedig egy érintésre elégséges fájdalmat, de mégsem halálosat ütő Qkit-et.

A cél egy olyan eszköz elkészítése volt, ami nyugodtságra, ellazulásra kényszerít (relaxáció megfélemlítéssel) és ahogy elkezd valaki koncentrálni, agyalni azon, hogy mikor, mekkora sokkot fog kapni meg is kapja rögtön, amíg ilyen állapotban nyugodt tud maradni, addig viszont pereg az óra, ki bírja tovább a feszült helyzetet nyugalomban.

Felbontották a Mindflex fejpánt borítását, ami nem volt egyszerű, majd az 5 LED közül az utolsó előttire bekötöttek egy fájdalommentes elektromos csiklandozást, az utolsóra pedig az emberes ütést, amit egy jól vezető az alkarra erősíthető fémháló visz át erőből. (Az eredeti játékban az utolsó 2 LED-nél kezd el egyébként emelkedni, lebegni a labda, itt pont ellentétes a motiváció.)
Alkatrészek és szerelési, hackelési útmutató itt: HarcosLabs
Éles bevetésen forgatott videók pedig a tovább után!
Superplexus - 3D labirintus 6 millióért
A Perplexus vagy SuPerplexus Michael McGinnis tanár, szobrász és játékfeltaláló nevéhez fűződik. A játék célja, hogy egy három dimenziós, számos kihívással tűzdelt labirintuson sikeresen vezessük végig egy fémgolyót. A plexigömbbe zárt útvesztő mindhárom tengely mentén könnyen forgatható. A fejlett térlátáson kívül, nem árt hozzá egy kis kézügyesség, türelem és önfegyelem sem.
A logikai játék első papírra vetett vázlatai már a hetvenes évek végén megszülettek, azonban a prototípusra egészen 1999-ig kellett várni. Innét sem lehet azt mondani, hogy az események felgyorsultak volna, a SuPerplexus 2001-ben került piacra, de csak korlátozott csatornákon és elérhetőséggel. A nagy áttörés csak tavaly 2009-ben történt, amikor is a játék elektronikus időmérővel szerelt változata berobbant az Amazon-ra és más nagy online áruházak kínálatába. Az eredeti műanyag változat jelenleg is elérhető, sőt ha gugliban rákeresünk pár hazai forgalmazót is találunk. A kb. 100 lépéses műanyag verzió ára 4-5 ezer Ft.
Persze ez eddig nem túl izgalmas, de szerencsére a történetnek ezzel még nincs vége. Michaelt felkereste egy megfelelően megszállott és zsíros Superplexus rajongó, hogy felejtese el az olcsó 100 fröccsöntött műanyag verziót és készítsen természetesen anyagokból egy sokkal nagyobb, komplexebb, művészi alkotásnak is beillő egyedi, kézzel készült verziót. Michaelnek nem kellett túl sok győzködés.

Alapos tervezést követően megalkotta a Superplexusok királyát. A 92 cm átmérőjű plexigömbben egy focipálya hosszát is felülmúló hosszúságú útvesztő tekereg. Az acélgolyó végigvezetéséhez minimum 425-ször kell elforgatnunk a gömböt (síkot váltanunk). A rengeteg fordulót, fejtörőt, korlát nélküli szakaszt, dugóhúzót, csigalépcsőt és döntött kanyart tartalmazó pálya finn rétegelt nyírfából készült kézzel több, mint nettó 400 munkaóra alatt (kb. 3 hónap). A pályán végigmenni, azt kirakni valószínűleg ennél sokkal tovább fog tartani. Az elkészült remekmű egyelőre készítőjén is kifog, a 3. ponton ő is csak hosszú küzdelmek árán tud átvergődni (lásd videó tovább után!).
Annyi minimál segítség azért jár a kirakáshoz, hogy a menetirány azért be van jelölve, így nem fordulhat elő, hogy másnap visszafelé kezdünk el gurítani.

Nem csak Harry Potter jelölteknek
Az egyes sorszámot viselő darab az eredeti megrendelést leadó gyűjtő nappalijában található, de most bárki rendelhet egy hasonlót. Persze csak hasonlót, ugyanolyat nem, hiszen minden egyes darab egyedi megrendelésre, kézzel készül és éppen ezért a nehézségi foka is a megrendelő igényeire szabható. Az über 3D labirintus gömb, a giga Superplexus egyedi példánya online rendelhető $30 000-os árcetlivel (5,9 millió Ft).
És a szülőknek egy szavuk sem lehet, ha a gyerek ilyet kér Húsvétra: igazi fából készült, elektromos kábel, USB csatlakozó és LCD-kijelző mentes, természetes anyagból egy tanár által kézzel készített játék, mitöbb művészi alkotás, mely durván készségfejlesztő, türelemre, kitartásra, önfegyelemre tanít, fejleszti a térlátást és ráadásul legalább egy évig leköti a gyerek figyelmét, hacsak a tizenkétezer-négyszázadik próbálkozás után egészen mélyről jövő feszültséget levezetve miszlikbe nem aprítja. Videó a tovább után!
ATI Eyefinity - Olyan nincs, hogy túl nagy kijelző
Ha hardcore játékról van szó, nincs az a kijelző, ami túl nagy lenne. Nézzük mit tartogat ezügyben az idei CES2010. Az Ostendo már harmadik éve incselkedik a 43 collos hajlított CRVD panorámamonitorjával, ami először a 2008-as CES-en tűnt fel Alienware-es és NEC-es márkajelzéssel. A monitoron azóta sem történt változás, marad a nem túl erős 2880*900-as felbontás, viszont az akár 6 monitort is elkezelni képes ATI Eyefinity-nek köszönhetően most hármat raktak egymás mellé, mely 180 fokos szögben öleli körbe a júzert. A NEC CRV43 ára $7999-ról $6499-re (1,2m Ft /db) csökkent, de még így is iszonyat drága, főleg hármat veszünk belőle. A CES látogatói a 180 fokos setupon Dirt 2-tőt tolhatnak vagy Google Earthel zoomolgatva kereshetik meg házukat.

3 x 2880 x 900 pixel, íves NEC CRV43, 180 fok panoráma
Azért van olcsóbb megoldás is, mely szintén az ATI Eyefinity-re épül, de a méregdrága homorú monitorok helyett három illetve hat síkképernyős Samsung SyncMaster MD230-ast hajtanak meg. A hatos konfig $3099-ba (590 000,- Ft), míg a hármas csupán $1899-ba (360 000,- Ft) kerül. A hatos konfig teljes felbontása 7680*3200 pixel, azaz kb. tizenkétszerese egy normál 1920*1080 full HD kijelzőnek.
NFS 3 db 180 fokos hajlított NEC CRV43-ason, Crysis Warhead 7680x1600 és egy speckó 24 monitoros 63 megapixeles X-Plane demovideó a tovább után.
Dungeons & Dragons készül Microsoft Surface-re
Azt hiszem ideálisabb egyetemi projektet, szakdolgozat témát elképzelni sem lehet, feltéve persze, ha műszaki vonalon nyomul az ember fia. Igen a népszerű szerepjáték a Dungeons & Dragons a Microsoft interaktív asztalára a Surface-re portolt változatán nem a fejlesztő cég a Wizards of the Coast és nem is a Microsoft munkálkodik, hanem Michael és csapata a Carnegie Mellon egyetem berkein belül.

Az ötlet zseniális, igaz annyira azért mégsem eredeti. Még a Surface megjelenése előtt a Philips pont ezen a vonalon próbálkozott. Klasszikus társasjátékoknak és szerepjátékoknak igyekezett elkészíteni a digitális, de mégis asztal körül, társaságban játszható átiratait, melyre célhardvert is fejlesztett Entertaible néven. Erről azonban a 2006-os sajtóközlemény óta nincs újabb hír.

SurfaceScapes címet viselő egyetemi project augusztusban indult és az első demo, látványos eredményeket október második felében mutatták be a készítők egy rövid videó formájában.
A játékosokat képviselő bábukat egyenként az asztalra pottyantva regisztrálhatjuk magunkat és adhatunk nevet karakterünknek. A térképet szintén egy kis ID taget tartalmazó kockával mozgathatjuk, illetve forgatással zoomolhatjuk. A fordulók közötti dobások egyelőre egy virtuális, szerepjátékokban használatos többoldalú dobókockával történnek, de remélhetőleg ennek is elkészül majd a kézzelfogható verziója, bár nem tudom mennyire bírja a Surface, ha képernyőjére folyamatosan kockákat dobálunk (legfeljebb majd kerül rá egy TV védő Wii plexipáncél, az idei karácsony egyig slágerterméke). A dobások után a PC-s játékban lévő összes funkció elérhető egyébként, mely menüpontok és választási lehetőségek a bábunk körül sugárban kinyílva érhetőek el az asztal felületéről. Jelenleg egy extra LCD kijelző is tartozik a setuphoz, ahol a statisztikákat és egyéb játékmenetet befolyásoló tényezőket tarthatunk szemmel.
Surfacescapes demo videó és a Eric Havir interjúja a készítőkkel a tovább után.
PS3 + Epson TW450 kommandó
Az extrém, azaz lehetlen helyeken történő vasalásból már világbajnokságot is rendeztek, az Epson ügynökei azonban extrém gémingben, extrém konzolos játékban utaznak. Hozzávalók: könyök és térdvédők, bukó, hegesztőszemüveg, autószerelő overall, egy PS3, egy Epson TW450-es projektor és egy kisebb raklap aksi, ami ezt felszerelést konnektormentes környezetben is elviszi, anélkül, hogy energiatakarékos üzemmódba kellene kapcsolni.

PS3-al és energiatartalékokkal hátizsákban, ionágyúként a mellkasra feszített projektorral, állig felfegyverkezve, mint egy Irakból visszatért zsoldos büntet főhősünk. Az egyszemélyes különkommandó nyomában azonban nem patakzik a vér, nincsenek halomralőtt terroristák, a golyószóró ravasza helyett a PS3 kontroller START gombja felett remeg izzadva szereplőnk NFS-es gumi visításra kiéhezett ujja.

És akkor kezdődhet a tánc. Lehet nyúzni a kanyarokat és leszorítani az ellenfeleket bárhol, ahol csak játszani támad kedvünk. Falon, plafonon, a szomszéd kertjén átrombolva, a londoni Carnaby Street-en, egy kocsma falán, a Horájzonban a helyi vip-ek között gömbözve, egy szélcsatornában vagy éppen egy ház falán aláereszkedve.

Az Epson szerintem jólsikerült viral kampányáról van szó, melynek központjában a játékosoknak szánt Epson TW450 projektor kapja a főszerepet és próbál extrém körülmények között is bizonyítani. A 3LCD-s 720p HD projektor egyébként 3000:1 kontrasztaránnyal és 2500 lumen fényerővel büszkélkedhet. Az extra csendes 22 dB-en operáló cucc akár 8 méter képátlójú kép vetítésére is képes. Egy két helyen már 200 ezer alatt elvihető. Videó a tovább után!
Wii kontroller önjelölt kismamáknak
A harci wii vikingszetten, szablyákon, buzogányokon és bowling golyón még csak-csak túltettük magunkat, de az 505 Games Baby and Me játéka és az ahhoz kapható nunchuck kiegészítő egészen bizarr vizekre evez. A játékvezérlő egy kisbaba, szerencsére, csak műanyag játékbaba, de így is erős, ijesztő képet hagyhat a célközönségben a hátába helyezett Wii kontrollerrel.
A baba sír, ordít, vigyorog a belérejtett Wii kontroller hangszóróján keresztül, az önjelölt kismamáknak pedig ringatással, büfiztetéssel, beszéddel kell jobb belátásra bírniuk. Hajrá! Én maradok a kormánynál, pedálnál, esetleg golfütőnél.
Hogy a játékhoz minél több kiegészítőt el tudjanak adni a babás játék még a Balance Board-dal is kompatibilis, nem csak kézben, hanem a bölcsőt emuláló boardon is ringatható a Wii baba. A játékban 18 féle játékmódot választhatunk. Elképzelni sem merjük.
80-nal repül a karácsonyi PS3 a Bravia TV-be
Az autóiparban teljesen megszokott a crash-test-dummy-k alkalmazása és a normálistól a legextrémebbig terjedő ütközési szituációk lemodellezése a töréstesztek során, hiszen ki szeretné kockára tenni az életét egy belső sávban száguldó karácsonyfadíszben?
A Wii piacralépése után viszont elszaporodtak a 175 centis plazmatévébe repült nunchuck balesetek, így talán ideje lenne a kijelzőket is alávetni egy alapos töréstesztnek. A Sony is hasonlóan gondolkodott, illetve felmérte annak csekély lehetőségét, hogy mi van akkor, ha valaki nem örülne a karácsonyi ajándékként kapott PS3-nak és azt a családi TV-be vágja. Parabolapályán 80 km/h sebességgel. A 3,2 kg-os konzol, így 7744 N erővel (790 kg) csapódik a kijelzőbe, ami abban az élettel, azaz további egészséges műkődéssel vizuálisan is összeegyeztethetetlen sérüléseket, a konzol repülési pályáján pedig 250 g lassulást okoz.
Egyébként a Sony Ausztrália viralkampányáról van szó. Az okt.22-én induló bőkezű promóció keretében minden 2009.10.22-12.20 közötti Bravia TV vásárló egy kupon regisztrálása után jogosult egy ajándék PS3-ra, ráadásul a 120 GB-os modellre, melyet még garantáltan szenteste előtt kiszállítanak. És a készlet sem 100 db-os limitált szériás, hanem összesen 25 000 db ajándék PS3 vár gazdára. Magyarországra is ilyen akciót!
Videó a tovább után!
Félgömb projektor, avagy a házi IMAX
Na jó csak negyedgömb - mielőtt meggyomroznak a kommentekben - de az milyen olcsón hangzik már. Maradjunk félgömbnél vagy talán méginkább félkupolánál. Igen, ezaz: félkupola projektor.
Alexander McDonnell a TOOB alapítója megunta, hogy a nappaliba akasztott 107 centis full HD plazmán tolta eddig kedvenc PS3-as játékait, de többre vágyott. Sokkal valósághúbb játékélményre. Része akart lenni az FPS-ses öldöklésnek és azt akarta, hogyha NFS-ben balra néz, akkor ne a könyvespolcot lássa. A legegyszerűbb és talán legolcsóbb megoldás még két monitor beszerzése lett volna, de az messze lett volna a tökéletestől.
Az ötlet pár évvel ezelőtt született és az IMAX mozik inspirálták. A végeredmény egy 180*90 centis félkupola alakú homorú vetítőfelület, mozivászon, illetve egy kb. 45 cm méretű speciális tükörrel szerelt projektor lett, mely bármilyen konzol, PC, videó, DVD jelet képes fogadni és a kupola belsejére vetíteni. A végeredmény egész jól sikerült és az ára sem sokkal több, mint egy normál projektoré, sőt: $1440 (269 000,- Ft). A "vászonnak" egyébként létezik egy nagyobb, kültéri, gumivárszerűen felfújható 480*240 cm-es verziója is.
A felfújható verzió + videók a tovább után!
Sudoku-t és rubikkockát fejt a Lego Mindstorms robot
Valószínűleg a LEGO egyike azon játékoknak, amiből egy doboz mindenki a gyerekszobájában megfordult legalább egyszer. Aztán voltak, akiket bekapott a gépszíj és felnőtt fejjel is a technik LEGO-t rakosgatták, igaz egyre kevésbé jelentett kihívást, de szerencsére 1998-ban megjelent a programozható Mindstorms, majd 2006-ban a Mindstorms NXT és most érkezik az NXT 2.0
Egy programozó valószínűleg elképzelni sem tudhat szebb feladatot a robotok programozásánál. Word Domination yeeeah. Erre tökéletes eszköz a Lego Mindstorms NXT készlete, ami még megfizethetó kategória (80-100e Ft), ugyanakkor rendkívül összetett, ahhoz, hogy akár a tapasztalt programozókat is újabb és újabb kihívások elé állítsa. Olyannyira, hogy tavaly már Magyarországon csapatversenyt is rendeztek.
A téma egyik nagy guruja a svéd Hans Andersson, aki tavaly összerakott egy rubik kocka kirakó robotot, most pedig egy Sudoku fejtő robottal lepte meg a rajongókat. Az előzőhöz már teljes összeszerelési instrukció tartozik és a forráskódot is szabadon letölthetővé tette, gondolom a Sudoku titok is hamarosan felkerül az oldalára.
A robot először egy gyors scannelést végez, majd ahol nem üres, hanem kitöltött mezőket érzékel, azokat ismételten, de precízebben bescanneli, hogy a számjegy felismerhető, értelmezhető legyen. A teljes scannelés több percet vesz igénybe. A rejtvény értelmezése után követlezik a robot számára a legegyszerűbb feladat a megfejtés, mely csupán 1-2 mp-et vesz igénybe. Ezután a kezében lévő filctollal viszonylag gyorsan kitölti az üres cellákat a korrekt számokkal. Az elejétől a végig mindent teljesen automatikusan, csakúgy mint a rubik kocka kirakás.
Rubik kocka kirakás és Sudoku megfejtés/kitölrés videók a tovább után!
Éjjellátóval érkezik a Modern Warfare 2
Talán az Activision és az Infinity Ward közös produkciójában érkező Modern Warfare 2 az idei év egyik legjobban várt játéka, mely a karácsonyi játékdömpingben utat törve minden bizonnyal az eladási listák élén fog végezni. A kiadók természetesen igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hogy minél több pénzt sajtoljanak ki a rajongókból, így az eredeti játékokhoz egy raklapnyi olyan extrát csomagolnak, melyeket torrenten biztos nem fog senki megszerezni.
A legdurvább Modern Warfare 2 kiszerelés a "Prestige Edition" nevet kapta és olyan extrák találhatóak benne, mint a fémdobozos kiadás, egy a sztorit koncepciórajzokon keresztül bemutató könyv, belekerült a Call of Duty Classic verziója, a legérdekesebb cucc pedig mindenképpen a teljes funkcionalitású éjjellátó szemüveg, melyhez egy műanyagból öntött életnagyságú fejet is kapunk, hogy legyen hogyan kitenni a polcra. Amennyiben valóban egy igazi és nem direkt a játékhoz gyártott speciális éjjellátóról van szó, úgy a működése és a játékélménnyel való integrációja egyelőre rejtély számomra. Például, ha egy az emberi szem számára gyakorlatilag fekete pixeleket mutató képernyőn osztjuk az ellenséget és beront anyu, aki felkapcsolja a villanyt, akkor akár simán meg is vakulhatunk. A Modern Warfare 2 Prestige Edition csomag ára $129 (24 990,- Ft) körül alakul a tengerentúlon, ami talán még éppen fájdalomküszöbön belül van.
Unboxing video a tovább után!




